Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

A MINI sorozatgyártású újdonsággal ugyan nem készül a Frankfurti Autószalonra, de immár második izgalmas tanulmányautóját mutatja be az angol gyártó, így bőven lesz miért meglátogatni a standjukat a német seregszemlén – arról nem is beszélve, hogy később mindkét modellből elkészülhet szériagyártású verzióban is. Az elektromos Electric Concept után ezúttal a másik véglet következett, ugyanis a John Cooper Works GP Concept egy igazi kis vadorzó lett, amely a környezetvédelemmel szemben inkább a sebességet és a dinamizmust helyezi előtérbe.

Igazi kis versenyautó lett - galériaKorábban már bejelentette a MINI, hogy akárcsak az előző generációkból, a jelenleg futó háromajtósból is elkészül majd a GP változat, így a mostani koncepció tulajdonképpen ennek az előfutára. A kihegyezett változat célja nem a teljesítmény radikális növelése, hanem sokkal inkább a súlycsökkentés, ami a tanulmány esetében is jól látszik, noha arról nem szólt a sajtóanyag, hogy az izgalmas négykerekű lemezei alatt lévő erőforrás mire képes.

Koncepcióhoz méltán az újdonság igencsak extrém, és egyben versenyautós elemekkel lett feldobva, noha jól látszik, hogy ezúttal is a sorozatgyártású háromajtós adta az alapot – akárcsak az Electric Concept esetén. A fekete-piros színösszeállítás és az agresszív, hatalmas légbeömlőkkel rendelkező lökhárítók mellett a különleges, szárnyként is funkcionáló szélesítésekre és a hatalmas hátsó légterelőre is érdemes figyelmet szentelni, és akkor a hatalmas keréktárcsákról és a különleges első illetve hátsó fényszórókról még nem is beszéltünk. Az új elemek egyébként karbonból készültek, hogy ne növeljék feleslegesen a súlyt.

Minden megvan, ami kell - galériaA külső mellett az utastérben is versenyautós körülmények fogadnak: a gyáriak minden felesleges elemet kidobtak az autóból, ezzel csökkentve a súlyt, miközben kagylóüléseket, és négypontos biztonsági öveket szereltek be. Természetesen a bukócsövezés sem maradhatott el, és míg a középkonzolon lévő képernyő megmaradt, a műszerfalat egy digitális megjelenítőre cserélték. Mindeközben azért arra is figyeltek a mérnökök, hogy ne essenek túlzásba, és valami megmaradjon az autó prémiumságából is – éppen ezért különleges és látványos anyagokat használtak fel, és arra is fordítottak figyelmet, hogy letisztult maradjon a kabin.

Arról nem szól a fáma, hogy milyen erőforrás került a lemezek alá, de ha az elődökből indulunk ki, akkor a sorozatgyártású John Cooper Works verzió 2-literes, négyhengeres egységének finoman felhúzott változatát képzeljük az autóba, legfeljebb 250 lóerővel. Ez ugyan nem nagy teljesítménynövekedés, de a gyáriak is kiemelték, hogy a GP verzió lényege, hogy a tömeg/teljesítmény arányt inkább a súly csökkentésével, mint az erő növelésével érik el – ugyanakkor tudjuk, hogy a végeredmény ugyanaz.

A MINI John Cooper Works GP Concept a Frankfurti Autószalonon mutatkozik be az Electric Concept mellett, ezzel kiváló kontrasztot alkotva. Egyelőre ugyan mindkét modell csak tanulmányként van jelen, de a gyáriak ígérete szerint hamarosan mind a két autó sorozatgyártásban is bemutatkozhat majd – igaz, a GP valószínűleg csak egy limitált szériában.