Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

Újabb ízelítő képet tett közzé a napokban a Citroën a Frankfurti Autószalonra készülő üdvöskéjéről. Az egyelőre tanulmány formában bemutatkozó, de jó esélyekkel a későbbiekben sorozatgyártásra pályázó Cactus M-mel az egykori Méhari terepes modell hangulatát kívánják megidézni a franciák.

Mindezt modern hangulatban teszik, amelyet az ízelítő képen található szörfdeszka is megerősít. Emellett csak annyit tudunk a négykerekű koncepcióról, hogy feltűnő és kreatív lesz, ami alapvetően a márka összes prototípusára érvényes. Vélhetően egy gólyalábra épített, óriási kerekekkel felszerelt crossover tanulmányra számíthatunk, amin mind a márka jelenlegi, mind pedig jövőbeli jegyei megjelennek. A lényeg, hogy az újdonság a Citroën elképzelését vetíti előre a jövő automobiljáról.

A jó hír pedig csak most jön: tekintettel a forradalmi formákkal rendelkező C4 Cactus sikerére, valószínűleg pozitív visszajelzések esetén a Cactus M is kevés változtatással kerül szériába. Ha ez megtörténik, akkor pedig újabb modellel bővül a franciák kínálata és még színesebbé válik az utcakép. A recept vélhetően ugyanaz lesz, vagyis kompakt dimenziókkal rendelkező, elérhetőbb árú crossoverre számíthatunk. Sokat már nem kell várnunk: az online premier három nap múlva esedékes.