Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

Manapság megszokottá vált, hogy az autógyártók gyakran összeállnak egymással, hogy spórolni tudjanak a fejlesztési költségeken, így mostanában már senki nem lepődik meg, ha egy platform vagy egy erőforrás több márka kínálatában is fellelhető. Egyes hírforrások szerint ezúttal a Toyota és a Mazda vezetői döntöttek úgy, hogy mindkét cégnek előnyére válna egy ilyen házasság.

A két japán gyártó célja pedig nem más, mint a környezetbarát modellek számának növelése a kínálatukban. Felvetődhet persze a kérdés, hogy a Mazda mit tudna nyújtani a Toyota rendkívül modern hibrid és üzemanyagcellás hajtásláncaiért cserébe, de világvezető cég motorpalettáját jobban megvizsgálva bizony egyértelművé válik, hogy a SKYACTIV hajtásláncok átvételével bizony rengeteget javulna a hagyományosabb modelljeik hatékonysága.

A Toyota ugyan nemrégiben bejelentette, hogy a gyorsabb fejlődés érdekében ingyen megosztja a versenytársakkal üzemanyagcellás technológiájának 5680 szabadalmát, a nagyobb ellenlábasok már mind-mind kifejlesztették saját megoldásaikat. Nem így a Mazda, hiszen a hírek szerint a gyáriaknak szándékában állt ugyan egy önálló hidrogénhajtású hajtáslánc kifejlesztése, végül mégis úgy döntöttek, hogy minden tekintetben jobban járnak, ha inkább partnerségre lépnek az óriáskonszernnel.

A megállapodás egyelőre nem hivatalos, így megtippelni sem tudjuk, hogy mikor találkozhatunk majd az első alternatív hajtáslánccal szerelt Mazdákkal – ha egyáltalán valóban megszületik az egyezség.