
Gyermekeink biztonsága mindig is rendkívül fontos szempont volt, ami éppen azt mutatja, hogy általában a csöppségekre jóval nagyobb figyelmet fordítanak a sofőrök, mint többi utasukra. Sajnos mégis sűrűn előfordul, hogy egy felelőtlen, feldúlt, vagy éppen stresszes szülő az autó hátsó üléssorára szerelt gyermekülésben hagyja babáját, ami a nyári forróságban még az átlagosnál is jóval több veszélyt hordoz. Erre a problémára kínál megoldást az Evenflo, mely megelőzné az ilyen helyzeteket.
A gyermeküléseket gyártó vállalat legújabb terméke egy „okosülés”, mely az átlagos megoldásoktól eltérően egy szenzorral van felszerelve, ami érzékeli, hogy a baba benne ül-e a szerkezetben. Amennyiben a kicsi az ülésben van, úgy az képes visszafogott sípolással jelezni, ha a sofőr – aki jelen esetben nagy valószínűséggel a szülő is egyben – úgy hagyná el az autót, hogy a gyermek még benne ül.
Kétségtelen, hogy ez a megoldás némileg ellentmondásos, hiszen elvárható lenne egy felelős szülőtől, hogy ilyen ne forduljon elő vele, ugyanakkor – akárcsak a legtöbb biztonsági berendezés egy autóban – már akkor is megérheti a pénzét a szenzoros ülés, ha csak egyszer előzi meg a bajt, így akár életet is mentve. A nagyobb probléma talán inkább az, hogy az újdonság sokkal inkább lehet vonzó az amúgy is óvatos szülőknek – akik ezzel csak még inkább bebiztosítanák, hogy ne kerüljön veszélybe babájuk –, mint a nemtörődöm fajtára, akik úgy érzik, segítség nélkül is megbirkóznak a gyerekneveléssel, sokszor ezzel okozva tragédiát.
Szerencsére hazánkban ritkán hallani olyan esetekről, hogy kisgyermekek, vagy akár háziállatok egy bezárt autóban ragadnának a forróságban, ahol akár pár perc alatt is halálos veszélybe kerülhetnek. Ugyanakkor sok helyen szinte mindennapos, hogy egy-egy felelőtlen szülő kockára teszi gyermeke életét, így bár sokak szerint felesleges lehet a csipogó ülés, mégis egy jól ismert mondással lehet alátámasztani a szükségességét, miszerint jobb félni, mint megijedni – Önök mit gondolnak?
