Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

A Citroën ugyan már tavaly bejelentette, hogy a DS-t külön márkaként fogja kezelni a jövőben, de az első kizárólag DS emblémával ellátott modelljük, a frissített DS5 csak az idei Genfi Autószalonon mutatkozott be. Ettől függetlenül a DS3 és a DS4 továbbra is Citroën jelvénnyel az orrán kapható, és ez a következő generáció eljöveteléig valószínűleg így is marad. Ettől függetlenül nem marad újítás nélkül a legkisebb modell sem, hiszen ezúttal egy új automataváltó debütál a fedélzetén – sőt, a raliváltozat is megújult.

Ugyan ezúttal a külcsín és az utastér tekintetében – leszámítva az automataváltó előválasztó karját – semmilyen újdonságot nem köszönthetünk a prémium hangulatú kisautó esetében, mégis fontos lépés a franciáktól, hogy ezentúl a DS3-ban is elérhető a hatfokozatú robotizált szerkezet. Az új váltó kizárólag az 1,2 literes 110 lóerős háromhengereshez érhető el.

Ezúttal csak az automataváltó jelent újdonságot

A gyáriak ígérete szerint amellett, hogy komfortosabb utazást, valamint finomabb és gyorsabb váltásokat biztosít az újdonság (vagyis fajtájának keretei közül kilépve is megütheti az elfogadható szintet), takarékosság terén sem marad le manuális társától, hiszen ugyanúgy 4,7, valamint 4,9 literre adódik a gyári vegyes átlag – utóbbi a kabrió változat vonatkozó adata. Emellett másik előnye is megmarad: viszonylag költséghatékony lesz, vagyis az átlagosnál mérsékeltebb felárral rendelkezik. A franciák háza tájáról azonban nem ez az egyetlen újdonság, ráadásul a másik is szorosan kötődik a DS3-hoz.

Új festés és aerodinamikai elemek kerültek a DS3 WRC-re

A Citroën sportrészlege ugyanis nemrég mutatta be a DS3 WRC frissített változatát, mely a májusi Portugál Ralin fog először versenybe állni. A leglátványosabb változtatás talán az új matricázás, mely a tetőn minden pilóta esetében eltér majd – ezzel megkönnyítve a versenyzők közti eligazodást. Persze az aerodinamikai csomag is fejlődött, így új első és hátsó lökhárítókat, valamint átalakított hátsó légterelőt is kapott az autó.

Igyekeznek a Volkswagenek nyomába érni

A gyáriak azt is elárulták, hogy a DS3 WRC megalkotása óta ez a legkomolyabb frissítés, és a fent említett módosításoknak köszönhetően a légellenállási együttható és a leszorítóerő is sokat javult, legalábbis az előzetes tesztek alapján. A Citroën Total Abu Dhabi World Rally Team tehát igyekszik az évek óta egyeduralkodónak számító Volkswagen Polo R WRC sarkára lépni, és hamarosan megtudhatjuk, hogy ez sikerül-e neki.