Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

A BMW-nél tényleg nem telik el nap újdonságok nélkül. Alig, hogy beszámoltunk a modellkínálat átfogó bővítéséről, a bajorok lerántották virtuálisan a leplet beszálló modelljük frissítéséről. A ráncfelvarrás jelentős változásokat hozott az 1-es BMW számára.

Megújult külső és belbecs - galériaAz 1-es sorozat modellfrissítését a külső is elárulja. A tervezők a legjobb helyeken, a lámpatesteknél nyúltak a prémium kompakthoz, melynek hatására a sokak szerint tétova tekintetet a márka többi modelljére jobban jellemző határozott fényszórók vették át. Az immár szériában LED-es nappali menetfényeket viselő, opcionálisan pedig teljesen LED-es kivitelben is kérhető első mellett a hátsó lámpák is új formát, illetve tartalmat kaptak. Az „L” mintázat immár itt is fellelhető, a megvilágításról pedig LED-ek gondoskodnak. Emellett a lökhárítók és a vesék enyhe átdolgozása jelenti a változást.

Szériában LED jár a hátsó lámpatestekbe

Minőségibbre fésülték a középkonzoltBelül formailag visszafogott módosításokat találunk. Az új középkonzol gazdag szolgáltatásokat foghat össze és immár szériafelszereltséggé vált az automatikus klímaberendezés, az esőérzékelő, a guminyomás-figyelő, az okosabb rádió iDrive-os működtetéssel, valamint a műszerfalon már alapból 6,5 colos nagyfelbontású kijelző kap helyet. Felár ellenében ezt 8,8 colos kijelző és ügyes navigációs rendszer váltja. A minőségérzet fokozása érdekében a gombok sok helyen króm keretet kapnak, míg a klímaberendezés fekete magasfényű betétje mögött nappal fehér, éjjel pedig hagyományosan narancssárga színben történik a kijelzés.

Az M sportcsomaghoz új kormánykerék is jár

A márkától megszokott Advantage, Sport Line, Urban Line és M Sport csomagok ugyanúgy rendelkezésre állnak – ezek mentén fokozhatjuk a személyre szabási lehetőségeket. A színek, felnik, kárpitok és betétek gazdag választéka mellett a felszereltségi opciókra sem lehet panasz, a biztonsági segédrendszerektől kezdve a legfejlettebb kommunikációs összeköttetést biztosító rendszerekig minden elérhető, ami szem-szájnak ingere.

Fokozottan sportos lehet némi felár ellenében

A hátsókerékhajtású kompakt sportosságát is alaposan fokozhatjuk. Az 50-50 százalékos súlyelosztás már eleve kiegyensúlyozott menetdinamikát ígér, az agilitást pedig adaptív lengéscsillapítással, M sportfutóművel, változó áttételű kormányművel és M Sport fékrendszerrel fokozhatjuk.

Csak a belépő verziók háromhengeresekA ráncfelvarrás a motortérben is jelentős változásokat hozott. A gazdag paletta nyitányát a 16i és 16d névvel ellátott 1,5 literes, háromhengeres, turbós benzines és dízel erőforrások adják. Előbbi 109 lóerőt és 180 Nm-t tud felmutatni, míg utóbbi gazdája 116 lóerővel és 270 Nm nyomatékkal gazdálkodhat. A gazdálkodást a fogyasztás is segíti: a hatékonyságra kihegyezett EfficientDynamics Edition dízel verzió 3,4 literes vegyes fogyasztással igyekszik magát a szívünkbe lopni. Azért a többi verzióval sincs gond: a 0-100-at 10,9 másodperc alatt letudó 16i 5,0-5,4 litert kortyol vegyesben, a 10,3-as gyorsulási adattal rendelkező dízel étvágya pedig 3,7-4,1 literben állapodhat meg.

Érdekes, hogy a háromhengeres erőforrások izmosabb kivitele egyelőre nem költözik be az 1-es sorozat motorházteteje alá. Így a következő benzines lépcsőfokot jelentő 18i és 20i modellek 1,6 literes, négyhengeres turbómotorral hangolnak sportosabbra. Előbbi 136 lóerőt és 220 Nm nyomatékot tud felmutatni, amely 8,5 másodperces 0-100-as sprintet tesz lehetővé (nyolcfokozatú bolygóműves automatával: 8,7), utóbbi pedig 177 lóerejével és 250 Nm nyomatékával mindezt 7,2 szekundumig faraghatja. A vegyes gyári fogyasztási adatok itt is visszafogottak: verziótól függően 5,4-6,0 l/100 km-re számíthatunk.

A sorban a kétliteres erőforrások következnek. Benzinesből ez a 25i-t jeleni, melynek turbója 218 lóerőt és 310 Nm-t présel ki a négyhengeresből. Ez már meglehetősen sportos, 6,2-6,4 másodperces 0-100-as sprintet ígér, 6,3-6,5 literes vegyes átlagfogyasztás mellett. De ha étvágy, akkor a kétliteres dízelmotor új generációja hívja fel magára a figyelmet. A 18d-ként 150, 20d formában pedig 190 lóerős (320 és 400 Nm) egységek akár 8,1 és 7,0 másodperc alatt felgyorsíthatják az 1-es álló helyzetből 100 km/h-ra, miközben legjobb esetben akár 3,8/3,9 literes vegyes átlagot is elérhetünk velük. A két változat rendelhető összkerékhajtással is: az elöl is hajtó xDrive csak mérsékelten rontja a menetdinamikát és a fogyasztást, cserében viszont jelentősen fokozza a tapadást.

Az öngyulladósok csúcsát a 25d adja. A kettős turbófeltöltésnek és a 2500 bar nyomással üzemelő befecskendezésnek köszönhetően a kétliteres lökettérfogatból ezúttal 224 lóerő és 450 Nm nyomaték jön ki, amelyhez már szériában nyolcfokozatú automataváltó társul. A közös munka eredménye a 6,3-as 0-100-as sprint, amelyhez hihetetlenül alacsony, mindössze 4,3-4,6 literes fogyasztás társul, a kerékméret, illetve a felszereltségek függvényében.

A modellsorozat csúcsán megtalálható M135i hathengeres turbómotorja is erősödött, ezúttal már 326 lóerőt, valamint 450 Nm nyomatékot tesz le az asztalra. A vadított köntösben elérhető modell hátsó- és összkerékhajtással, kézi és automataváltóval is elérhető. A típusok közös nevezője a 8 liter alatt megálló vegyes fogyasztás, valamint az egy évtizede még szuperautónak is becsületére váló 4,7 másodperces 0-100-as sprint.

Az erőforrások mellett az erőátviteli rendszereken is dolgozott a BMW. A hatfokozatú kézi váltó automatikusan ad gázfröccsöt visszaváltásnál, miközben a nyolcgangos automata a navigációs rendszer adatai alapján is igyekszik finomhangolni tevékenységét. Ez a fajta gondviselés gyűrűzik be a legapróbb részletekbe: a távolságtartó tempomattól a parkolórendszeren át a telefonos alkalmazásokig mindent továbbfejlesztett a BMW a nagyobb siker érdekében.

A nagyközönség a frissített egyes sorozattal legkésőbb a márciusi Genfi Autószalonon találkozhat, melyet követően az első megrendelt modellek kiszállítása már várhatóan meg is kezdődik. Az árakról még korai lenne beszélni, de feltételezhetően a gazdagabb alapfelszereltség ellenére sem lesz hatalmas a változás.