Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

Új beszálló motort kapott a Dacia Duster. A megújult, szívó 1,6-os immár megfelel az Euro 6-os károsanyag-kibocsátási előírásoknak, és erősebb is elődjénél.

A korábbi verzió 105 lóerejével szemben az új négyhengeres már 115 lóerőt tud felmutatni, ráadásul az eddigi 5750-es helyett már 5500-as fordulatszámon – vagyis hamarabb erősödik. Alul a plusz 8 Nm jöhet jól, amely összesen 156 Nm nyomatékot tesz ki, amely viszont 250 fordulattal később érkezik meg.

Az új motorral az elsőkerékhajtású Duster 11 másodperc alatt tudja le a 0-100-as sprintet, miközben a nála 115 kilóval nehezebb összkerekes változatnak ehhez további egy szekundumra van szüksége. A korábbi adatokhoz képest ez 0,8, ill. 1,5 másodperces, vagyis jelentős fejlődés.

Ahogy eddig is, a kizárólag elöl hajtó Duster 1,6-osához ötfokozatú, az 550 ezer forinttal drágább 4x4-es változathoz hatfokozatú váltó jár. A szériában start-stop rendszerrel felszerelt modernebb négyhengeres étvágya is csökkent, méghozzá több mint 1 literrel. Az elsőkerekes verzió a gyári adatok szerint 6,2, a négykerékhajtású pedig 6,7 liter benzinnel éri be 100 kilométeren.

További érdemleges változás, hogy a 109 lóerős 1,5 literes dízelmotor nyomatéka 20 Nm-rel növekedett, így összesen már 260 Nm feszítheti 1750-es fordulaton a főtengelyt.

Az árak változásáról nincs információ, de jelentősen valószínűleg nem lesz költségesebb az új 1,6-os sem, különösen, ha az alacsonyabb fogyasztásból eredő kedvezőbb üzemelteti költségeket is beleszámoljuk. A 3 millió forint alatti attraktív beszálló ár biztosan megmarad.