Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

Az Opel középkategóriása, az Insignia már nem egy mai csirke, ugyanakkor komoly frissítésével és azóta is tartó folyamatos csiszolgatásával mégis versenyben tud lenni a sok esetben jóval újabb versenytársakkal. Az elegáns négykerekű nemrég egy új, 170 lóerős 2,0 literes dízelmotorral gazdagodott, ezúttal pedig a belépő öngyulladóst cserélik le a gyáriak, és a központi rendszeren is új funkciókkal bővült.

Vajda kolléga tavaszi tesztjében egy Country Tourer lemezei alatt bizonyította a friss 2,0 literes dízel, hogy az erőforrásnak bizony fontos szerepe van az egész autó megítélését illetően – az új szerkezet jól teljesített a próba során. Ezúttal a motorpaletta elején néztek körül a mérnökök, és úgy ítélték, a régebbi 2,0 literes 130 – illetve ecoFLEX változatban 120 – lóerős verzióját ideje egy újabb megoldásra cserélni.

Nem hagyják végleg megöregedni az Insigniát

A villámos márkának pedig nem esett nehezére ezt a döntést meghozni, hiszen a kisebb modellekben már bemutatkozott 1,6 literes 136 lóerős szerkezet éppen alkalmas a beszálló erőforrás szerepének a betöltésére. A középkategóriásban újdonságként megjelenő motorral egyébként a 120 lóerős változathoz képest éppen egy másodperccel lesz gyorsabb az Insignia a 0-100-as sprinten, ami 10,9 szekundumos eredményt ígér, míg a végsebesség esetében 210 km/h-t ígérnek a gyáriak.

A kisebb motor tehát menetteljesítmények terén is felülmúlja a nagytestvért, a legfontosabb azonban mégis a fogyasztásbeli előny lehet. A katalógusadatok szerint ugyanis az eddigi legétvágytalanabb verziónál is egy decivel kevesebb üzemanyagot vesz magához az újdonság, ami 3,8 literes átlagot jelent 100 kilométeren.

A multimédiás rendszert is frissítették

A németek ennyivel nem elégedtek meg, és a multimédiás/navigációs rendszert is továbbfejlesztették. A Navi 900 IntelliLink névre hallgató megoldás már Apple CarPlay támogatással is rendelkezik, ráadásul a vadonatúj Astrában bemutatott OnStar csatlakozási asszisztenst is megkapta – noha még az új kompaktban sem tudtuk kipróbálni ezt a rendszert.

Az Opel tehát igyekszik maximálisan formában tartani középkategóriás modelljét, ami dicséretes részükről, még akkor is, ha a folyamatosan erősödő mezőnyben egyre nehezebb dolga van az öregedő konstrukciónak.