Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

Bár a Smart legújabb generációja még jóformán meg sem érkezett hazánkba, a gyártó már bővíti is az apró modellek kínálatát. A ForTwo és a ForFour egyaránt új beszálló motorral gazdagodik, még kedvezőbb árú belépést téve a városi miniautóba.

A újdonság valójában nem új egység, hanem az egyliteres, háromhengeres szívómotor leggyengébb változata. Az erőforrás itt 60 lóerőt és 91 Nm nyomatékot présel ki magából, az ajtók számától függően 15,6/16,7 másodperces 0-100-as sprintet lehetővé téve (amelyet ebben az esetben sprint helyett inkább gyorsítási maratonnak neveznénk). A 151 km/h-s végsebesség azért elegendő hazánkban, mint ahogy a 4,5 és 4,7 literes átlagfogyasztási adat is kellemesen hangzik.

És hogy milyen a modell, amibe belekerül? Az alábbiakban olvashatják beszámolónkat a premierről:

Ahogy azt már hónapok óta várni lehetett, végre lehullott a lepel a Smart jövőjét definiáló két új modellről. A ForTwo és a ForFour új generációja közös alapokon, Renault közreműködéssel állt talpra és kezdetben kétféle motorral kínálja a miniautózás presztízsbeli csúcsát.

Testvérek egymás közt - galériaA félreismerhetetlen formatervvel rendelkező modellek – legyen az kettő- vagy négyajtós – leghangsúlyosabb elemei között köszönthetjük a vaskos hűtőrácsot és a beépített nappali menetfénnyel rendelkező karakteres fényszórókat. Hátrébb haladva a magasan húzódó motorháztető, a hangsúlyosabb övvonal és a még kontrasztosabb vállrész emelkedik ki, amely még jobban hangsúlyozza a hátsókerékhajtás jelenlétét.

A ForTwo hossza 2,69 méter, amelyhez 1,66 méteres szélesség és 1,55-ös magasság társul, mindössze 1873 mm-es tengelytávval. Jó hír, hogy az elődhöz képest ez csak oldalirányban jelent érdemleges változást, méghozzá növekedést, aminek köszönhetően a városállóság megtartása mellett lehet tágasabb az új generáció. Ha már városállóság: a fordulókör rekordnak számító (faltól falig) 7,3 méter. A négyszemélyes ForFour jóval hosszabb, amit a közel 2,5 méteres tengelytáv is jelez, de a manőverezés műveletében neki sem kell szégyenkeznie: két fal között még éppen 9 méteres belül megfordul.

Kettő és négy ajtóval egyszerre támad

Belül már mérsékeltebb a változás. Miközben fiatalosabb és lendületesebb a kialakítás, az anyagminőség a képek tanulsága szerint az elődök szintjét tükrözi, ami nem feltétlenül jó ómen. A helykínálatról a későbbiekben, de legkésőbb a hivatalos premier helyszínén, az októberi Párizsi Autószalonon tudunk nyilatkozni.

Két régi-új motor áll rendelkezésreIndulásnál két háromhengeres motor közül lehet választani. Az egy az egyben az elődből érkező, szívó egyliteres egység 71 lóerőt és 91 Nm nyomatékot szorít ki magából, míg a Renault-féle 0,9 literes motor 90 lóerőt és 135 Nm-t tesz le az asztalra. Ha már előjött a francia cég neve, nem árt tudni, hogy a Daimler konszern partnereként az alap is közös fejlesztés keretén belül jött létre, így a Twingo új generációja is a Smartokkal közös technikát hasznosítja. A bevezetést követően a későbbiekben csatlakozik a kínálathoz egy 60 lóerős alapmotor, illetve egy-két éven belül a Twingo RS érkezésével párhuzamosan itt is megjelenik egy izmosabb kivitel.

Óriási pozitív változás: robotváltó helyett kézi vagy duplakuplungos

Az új alapoknak köszönhetően óriási változásnak lehetünk szemtanúi a váltókínálatban. Az eddigi szekvenciális fokozatcserélő helyett immár ötfokozatú kézi vagy hatfokozatú duplakuplungos egységeket kérhetünk, amely talán a legnagyobb előrelépést jelenti a típus történelmében.

A piaci forgalmazás novemberben kezdődik, és az árakra is addig várni kell. Egyet azonban megoszott velünk a gyártó: a négyajtós kivitel felára valamivel 200 ezer forint felett alakul majd. Egy biztos: a két új típussal újradefiniálhatja pozícióját a Smart és hosszas csendet követően végre kvalitásaiban is izgalmas típussal áll a vásárlók rendelkezésére.