
A Tesla Model S alapjaiban újragondolt, külsőre viszont az eredetivel mindenben megegyező változatot kapott. A fiatalabb korosztályt megcélzó újdonság különlegessége a nyitott kialakítás, és kétféle akkumulátor-csomaggal rendelhető – az eddigieknél jóval kedvezőbb áron.
Ha még eddig nem jöttek volna rá, bemutatkozott a Tesla Model S játékautó változata. A gyerekeknek szóló együléses kimondottan igényes kialakítást kapott, ráadásul három színben (vörös, kék, ezüst) is elérhető. A 140 Wh-s akkumulátor helyett pedig 190 Wh-s is elérhető, amely további 50 százalékkal toldja meg a hasznos játékidőt. A végsebességet pedig elektronika szabja meg a szülői szigortól függően 5 vagy 10 km/h-ban.
A belépő Model S játékautó 500 dollárba, azaz hozzávetőlegesen 150 ezer forintba kerül, a csúcsverzió pedig a 240 ezres szintet ostromolja. Az elektromos száguldás élményét 3-8 éves gyermekek számára ajánlják, feltéve, ha május után van a szülinapjuk, a kiszállítás ugyanis akkor kezdődik.
