
100 kilométer alig 3 forintnyi üzemanyagból – erre képes a világ legtakarékosabb járműve. Igaz, a fogyasztási világrekordot frissen megdöntő eLi14 nem kényezteti az utasát, de még így is hihetetlen, hogy 9 ml üzemanyag energiájával képes 100 km-t megtenni.
Ennél már tényleg csak akkor lenne hatékonyabb, ha kézben vinnénk. Igaz, ez sem lehetetlen, ugyanis a Müncheni Műszaki Egyetem által megépített Guinness Világrekorder eLi14 mindössze 23 kilót nyom. De ha úgy nézzük, hogy mindössze 3 forintért cipelnünk sem kell, sőt, 100 km-t cipel minket, akkor válik igazán lenyűgözővé a típus.
Igaz, nem árt kisebb termetű hölgynek lennünk, hogy elférjünk a háromkerekű szénszálas könnycseppben, de ha akkorák vagyunk, mint a pilóta, Lisa Kugler, akkor 25 km/h-s tempóval egy liter üzemanyagból elképesztő 11 ezer kilométert autózhatunk az eLi14-gyel. Persze minden elméleti, hiszen valójában nem benzint kortyol a gépezet, hanem elektromos árammal működik – a fogyasztási érték a felhasznált energia ekvivalenseként jött létre.

A Shell Eco Marathonon korábban indult modellt egyébként vadonatúj elektromotor és alacsonyabb ellenállású kerekek tették világrekord hatékonyságúvá. Ha pedig jó barátságban vagyunk a német nyelvvel, az alábbi videón megtekinthetjük a rekorddöntés teljes folyamatát, és például megtudhatjuk, hogy a fapadosnak tűnő apróság valójában szundításra alkalmas kényelembe ringat.
