Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

A frissített Peugeot 308 még tavaly mutatkozott be, és bár néhány új erőforrásról és a nyolcfokozatú automata váltóról már akkor lerántották a leplet a franciák, ezúttal újabb részleteket árultak el a kompaktba bekerülő friss hajtásláncokról. Az újdonságok nem csak jóval hatékonyabbak, hanem gyorsabbak is lesznek – sőt, a GT változatokat sem hagyták érintetlenül a gyáriak.

Arról már korábban is esett szó, hogy az 1,2 literes, 130 lóerős háromhengeres benzines fogyasztása csökken majd néhány decilitert (változattól függően 5,1-5,4 liter közé adódik)), amelyből a megújult hatfokozatú kézi váltó is kiveszi a szerepét. A PSA új, nyolcfokozatú automata váltóját is bemutatták már korábban a franciák: nem csak hatékonyabb és gyorsabb lesz az új egység, mint a régi hatos változat, de még könnyebb is lett 2 kilóval.

A ráncfelvarrás finomra sikerült, de a lemezek alatt sok dolog változott - galéria

A vadonatúj fejlesztési 1,5 literes BlueHDi dízelről is esett már szó, ami 130 lóerővel váltja a korábbi 1,6-ost, és a nagyobb erő ellenére 4-6 %-kal jobb hatékonyságot ígér. Az 1,5 l-es BlueHDi 130 S&S motor új NOx-kezelő rendszerrel is rendelkezik, amely egy – a motor közelében elhelyezett – második generációs SCR-katalizátort és egy részecskeszűrőt (Diesel Particle Filter) foglal magában. Az új egység egyébként 3,5-3,7 literes fogyasztást és 9,4-10,2 másodperces 0-100-as sprintet ígér – attól függően, hogy milyen felszereltséggel és váltóval választjuk. Az 1,2-es 130 lóerős benzines mellett az új dízelhez is rendelhető lesz a nyolcsebességes automata váltó.

A GT modellek sem maradtak érintetlenül. A dízel nagy újdonsága, hogy immár nem a régi hatos, hanem az új nyolcfokozatú automatával szerelik. A benzineshez azonban nem csak az új szerkezet lett elérhető, ugyanis az 1,6 literes turbós benzines a korábbi 205 helyett immár 225 lóerővel támadja az első kerekeket. Ráadásul a nagyobb erő mellett a modernebb váltó gyorsabb kapcsolásokkal is segíti a menetteljesítmények javulását – igaz, mindössze egy tizeddel lett jobb a korábbi 7,5 másodperces 0-100-as sprint. A legtöbb újdonság már 2018 tavaszától elérhető lesz, egyedül a benzines GT-re kell 2018 második félévéig várnunk.