Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

A Lamborghini nemrégiben lenyűgöző körrekordot jelentett be a Nürburgring legendás Nordschleife-i aszfaltcsíkján: az összkerékhajtású, győri 5,2-literes V10-es szívómotorral szerelt Huracán modell Performante nevű 640 lóerős kiadása állítólag 6 perc és 52 másodperc alatt szaladt körbe a bő 20 km hosszú legendás pályán, bár sokak szerint kissé füllentés szaga volt a lenyűgöző köridőnek.

Az olaszok a Porsche már nem gyártott hibrid sportautójától, a 918 Spydertől ‘vették el’ a képzeletbeli győzelmi trófeát, azonban a Porsche arra készül, hogy visszahódítsa az elsőséget. És persze mi mással, mint a 991 kódjelű 911-széria nemrégiben bejelentett radikális csúcsmodelljével, a GT2 RS-sel, amelynek 3,8 literes kétturbós boxermotorja nem kevesebb, mint 700 lóerővel és 750 Nm-rel bombázza a hátsó kerekeket a 7-sebességes PDK duplgkuplungos automataváltón keresztül. A csomagot versenypályára optimalizált, fantasztikusan jó futómű, fék és aerodinamika koronázza meg.

A hivatalos köridő még várat magára, ám a tesztelések gőzerővel folynak, és a Porsche szerint lenyűgözően gyors az új GT2 RS. Mark Webber, a Porsche márkanagykövete (aki nem mellesleg volt F1-es pilóta és jelenleg is aktív autóversenyző) elmondása szerint a pálya leggyorsabb pontján például 335 km/h-s tempót ért el a GT2 RS, ami bő 30 km/h-val magasabb a Huracán értékénél, és ez a különbség ilyen magasságokban egyszerűen óriási.

A bruttó 95 millió forint alapárú német pályagép vezető fejlesztője, Andreas Preuninger pedig egyértelműen kijelentette, hogy ha a két modellt (vagyis a Lamborghinit és a Porschét) szériaállapotban kitoljuk a szalonból, a GT2 RS garantáltan gyorsabb lesz az olasznál. Az igazság bizonyára rövidesen kiderül, de bármi is legyen a végeredmény, az semmit nem von le egyik szuperautó kvalitásaiból sem. Az új Porsche 911 GT2 RS-ről részletesen korábbi bemutató cikkünkből, ide kattintva olvashatnak.