
A Volvo a vadonatúj XC90 megjelenésével – melynek tesztjét hamarosan elolvashatják oldalunkon – a teljes megújulás útjára lépett, aminek következő lépése a nagy valószínűséggel még idén bemutatkozó nagyszedán, az S90 lesz. A svédek persze palettájuk kompakt tagjairól sem feledkeztek meg, sőt, már nagy erőkkel dolgoznak a következő V40 alapjainak fejlesztésén.
Mindennek legjobb bizonytéka, a nemrég Svédországban megnyitott China Euro Vehicle Technology (CEVT) központ, melynek első feladata egy olyan platform megalkotása, mely a svédek, és kínai partnerük, a Geely kompakt kínálatának alapjait adja majd a jövőben. Az új részleg egyébként hivatalosan a Volvót is birtokló Geely tulajdonában van, vezetője pedig Mats Fagerhang lesz.
A következő V40 már nem a Ford Focus alapjaira épül majd
A CEVT olyannyira fejlett lesz, hogy akár egy kész autó tervezési munkálatait is rábízhatják majd a tulajdonosok, ugyanis a platformtól kezdve a hajtásláncon keresztül egészen a formatervig mindent készre tudnak faragni. A legfőbb feladat azonban a kompakt alapok létrehozása, ugyanis ezek adják majd a kezdőkövet a Geely Európában is bemutatkozó modelljeihez, valamint a következő generációs V40-hez, és svédek legkisebb crossoveréhez, az eddig nem létező XC40-hez.
Az új platform természetesen minden tekintetben moduláris lesz, hiszen hosszban, szélességben, magasságban, tengelytávban és kerékméretben egyaránt könnyen lehet majd variálni, ráadásul a rá épülő modellek széles árskálája miatt ezeken kívül még rengeteg részlethez tud majd alkalmazkodni. Példaként az elülső modul – mely az első felfüggesztést és a kormányzást tartalmazza – az irányítás, a hangszigetelés és a vibrációk terén is könnyedén átszabható lesz.
Másik példának a hűtő- és fűtőrendszert lehetne említeni, mely szintén széles skálán lesz konfigurálható. Legyen szó manuális vagy automataváltós modellről vagy egytől akár négyig terjedő klímazónákról, az új alapok mindenhez könnyedén alkalmazkodnak majd – és akkor a különböző minőségű szűrőkről még nem is beszéltünk.
A V40 Cross Country helyett - vagy mellett - XC40-et kapunk
Az új platform nem csak az ilyen részletek tekintetében nyújt majd szabadabb kezet a tervezőknek, ugyanis a folyamatosan frissülő technológiai megoldásoknak és a különböző modellváltozatoknak is kiváló táptalajként szolgál, ráadásul mindezt viszonylag kis befektetéssel, gyorsan meg lehet majd valósítani. Az újdonságnak egyébként egy fontos eleme a hibrid technológia is, melynek elektromotorja valószínűleg a hátsó tengelyt hajtja majd meg.
Noha egyelőre csak annyit árult el a Volvo, hogy az új alapokat a következő generációs V40 és a vadonatúj XC40 kompakt SUV használja majd, de később új modellváltozatokkal, vagy akár teljesen új típusokkal is számolhatunk majd. Egyelőre a Geely sem árulta el, hogy milyen autókat szeretne az új platformra építeni, de annyi biztos, hogy mind az európai, mind pedig a kínai piacra jut majd az új alapokra épülő modellekből – ám 2,5 éven belül nem számíthatunk az újdonságok megjelenésére, se a svédek, se kínaiak részéről.
