
A Mercedes-Benz már korábban megmutatta nekünk a jövőre érkező vadonatúj A-osztály utasterét, sőt, a képekből már az is kiderült, hogy konnektoros hibrid hajtáslánccal is elérhető lesz az autó. Az igazán szemfülesek egy másik érdekességet is találhattak a fotókon, méghozzá a multimédiás rendszerrel kapcsolatban, ami szintén teljesen új lesz majd az autóban – a csillagosok ráadásul már a január elején esedékes Las Vegas-i Szórakoztatóelektronikai Kiállításon (CES) bemutatják az új megoldást.
Azt már korábban tudtuk, hogy az A-oszály már alapáron egy 7-colos multimédiás rendszerrel érkezik, amit felárért 10,25 colos egységre cserélhetünk – és ugyanez igaz a digitális műszerfalra is. A csillagosok agyafúrtak voltak, hiszen a fotókon szereplő menüpontban nem igazán látszik, hogy nem az újabb Mercedes modellektől megszokott multimédiás kezelőfelületet kapjuk majd meg, ugyanakkor közelebbről megnézve néhány részlet azért árulkodó lehet – például a képernyő két felső sarkában látható házikó és üzenet ikonok.
Nem csodálkoznánk, ha érintőképernyőt is kapna az új rendszer
Az új rendszert egyébként Mercedes-Benz User Experience, vagy röviden MBUX névre keresztelték, és állításuk szerint minden eddiginél jobb felhasználói élményt biztosít majd – ráadásul minden modellhez alapáron jár majd. Ez egyébként igaz lesz a csillagosok többi kompaktjára is, amelyek az A-osztály után mutatkoznak majd be, így például az új B-osztály, a CLA és a GLA is megkapja majd – sőt, a hírek szerint a GLA alapjait használva, de vagányabb külsővel, nagyobb méretekkel és praktikusabb megoldásokkal érkező GLB is.
Az új multimédiás rendszernél egyébként eltűnik majd a tekerőkapcsoló, és a váltó mellett csak egy érintős felület kap helyet, ugyanakkor a kis házikó és üzenet ikont elnézve könnyen lehet, hogy maga a megjelenítő is érintőképernyős lesz, erről ugyanakkor egyelőre nem esett szó. A CES-en mindenesetre minden kiderül majd az új megoldásról, ami ha beválik, valószínűleg a későbbiekben nem csak a kompaktokban, hanem a nagyobb modellekben is bemutatkozik majd.
