
Láttuk már magától beparkolni, pókemberrel önvezetni, talpat masszírozni, most pedig szemügyre vehetjük teljes valójában, profilból. Persze a sötétített kép minden részletet nem fed fel, de annyit éppen, ami az Audi A8 új generációja számára elegendő egy perc hírnévhez. A luxusmodell bevezető kampánya a finom technikai részletekre helyezi a hangsúlyt, de kétségünk ne legyen: műszaki szempontból is abszolút kortárs, sőt, jövőbe mutató megoldásokat kapunk majd.
Az új Audi A8 egyik ízelítő videója is az önvezető képességeket állítja középpontba, igaz, eddig még olyat nem láttunk a modelltől, amelyet a konkurens típusok valamelyike ne tudott volna. Ennek ellenére nagy durranásnak ígérkezik az új négykarikás zászlóshajó, és végre a belső térre is vethetünk egy behatóbb pillantást.

A korábbi előzetesekből már tudjuk: formai forradalomra nem kell számítanunk az új A8 esetében, de szemből még hangsúlyosabb hűtőrácsot, hátulról pedig krómmal gazdagon díszített, az egész hátsón átívelő lámpatestet kapunk. Emellett a mérsékelt méretgyarapodás garantált, belül pedig még letisztultabb lesz a típus. Az új ízelítő videó is ezt erősíti meg, amelyen megfigyelhetjük a digitális műszercsoportot és a központi kijelzőt - egyiket sem túlzó méretben.
Az Audi legutóbb pedig azt is elárulta, hogy a vadonatúj A8-as minden változatában széria lesz a 48 V-os, úgynevezett „mild”, vagy magyarosan enyhe hibrid rendszer. Az A8 minden verziójához – és az Audi ígérete szerint nemsokára már minden modelljéhez – alapáron járó 48 V-os rendszer egyik legnagyobb előnye természetesen a hatékonyság növelése lesz, ezt pedig a gyáriak több okos és innovatív megoldással igyekeznek kiaknázni. Az egyik ezek közül a rendkívül modern vitorlázó funkció, mely nem csak lekapcsolja a motort a hajtásból, hanem le is állítja azt – minderre ráadásul 55-től egészen 160 km/h-ig képes. Akár 40 másodpercen keresztül tud majd így haladni az autó, de a 48 V-os rendszernek hála amint a gázpedálra helyezzük a lábunkat, késlekedés nélkül kapcsol vissza az erőforrás és érkezik meg a kellő erő. Ehhez hasonló rendszer érkezik egyébként hamarosan a Mercedes-Benz S-osztályhoz, és a csillagos márknál is szépen lassan elterjed majd a teljes palettán.
Minden tekintetben jobb lesz, már csak a külső a kérdés - a képeken a jelenlegi generáció látható
A másik rendszer ugyan nem teljesen ismeretlen, de az Audi először alkalmazza majd: a start-stop rendszer már 22 km/h-nál leállítja majd a motort, ha úgy érzi, hogy megállásra készülünk. Azért egy teljesen új funkciót is tartalmaz a megoldás, ugyanis összedolgozik az autó előtti környezetet figyelő kamerával, és amennyiben az előttünk álló jármű ismét gyorsít, vagy álló helyzetből elindul, rögtön elindítja a motort, hogy a sofőr esetleges figyelmetlensége esetén se legyen késlekedés – ezzel egyébként a forgalmi dugók ellen is harcol az Audi.
Természetesen a biztonság továbbra is elsődleges szempont, így az autó érzékelői minden pillanatban éberen figyelnek majd a vitorlázó funkció és a start-stop rendszer működése közben is, és azonnal jeleznek, vagy közbe is lépnek, ha veszélyes szituációba keverednénk. A gyáriak szerint egyébként a fent említett okos megoldások átlagosan 7 deci üzemanyagot spórolhatnak nekünk 100 kilométerenként, ami bizony nem elhanyagolható – tudatosan használva pedig még gazdaságosabbá válhatnak az új rendszerek. A tömeget persze fokozza a vízhűtéses, nagyobb generátort és egy apró lítium-ion akkucsomagot magában foglaló rendszert, de ezt intelligens anyaghasználattal kompenzálni lehet. Ja, és az újdonság tud majd talpat is masszírozni:
A vadonatúj A8-as bemutatója július 11-én lesz Barcelonában, így legkésőbb akkor minden részletre fény derül, de folyamatosan érkezünk az új információkkal.
