Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

Ami korábban még csak feltételezés volt, mára bizonyossággá vált: a Land Rover új taggal bővíti a Range Rover családot. Ráadásul az újdonság nevét tekintve sem tévedtek a korábbi hírek, ugyanis az angolok a hajdanán már prototípusok esetében használt Velar típusjellel látják el az autót, ami a Range Rover Sport és az Evoque közé sorol majd be, kitöltve az eddig tátongó űrt a kínálatban – ráadásul már a Genfi Autószalonon üdvözölhetjük majd az új családtagot.

A gyáriak rögtön három ízelítőt is megosztottak velünk, noha ebből csak az egyiken látszik teljes valójában a Velar – ezen is csak madártávlatból és hátulról csodálhatjuk meg az autót. Az angolok ügyesek voltak, ugyanis ezen a fotó éppen az nem látszik tisztán, hogy pontosan mennyire húzták sportosra az újdonság tetővonalát. A Velar ugyanis terepkupéként kíván színre lépni, és egyszerre szállhat harcba a német ellenlábasok több hasonló modelljével is – a Range Roverek ugyanis kissé el vannak csúszva méretek tekintetében a többiekhez képest, így a Velar éppen a konkurensek két különböző méretű modellje közé eshet.

Immár négytagúra bővült a család

Az újdonság nagy valószínűséggel közös platformra épül majd a Jaguar F-Pace-szel, amivel méretek tekintetében is hasonlóak lehetnek majd. Ennél azonban sokkal fontosabb, hogy az IQ névre hallgató alapok a rengeteg alumíniumnak köszönhetően viszonylag alacsonyan tudják majd tartani az újdonság súlyát – és akkor a nagy merevségről még nem is beszéltünk. Az egyik ízelítő rajzon jól látható, hogy szépen illeszkedik majd az Evoque és a Sport közé a Velar.

Visszatérve a formákra: az újdonság sportos tetővonalat kap majd, míg a az első és hátsó megoldások a Land Rover formanyelvének legfrissebb verzióját varázsolják majd elénk. A hatalmas tetőablakon keresztül az utastérbe is betekintést nyerhetünk, ahol jól láthatóan a JLR csoport legújabb multimédiás rendszerével találkozhatunk majd, míg a kialakítást tekintve a testvéreket követheti a Velar – noha azoknál még letisztultabb lehet majd.

Tökéletesen illeszkedik a sorba a Velar

Akárcsak méretek tekintetében, a hajtásláncok terén is a kisebb és nagyobb társak keverékét kaphatjuk meg, így az alapmotorok biztosan négyhengeres turbósok lesznek, de a nagyobb V6-osokat is választhatják majd a vásárlók. Sőt, a hírek szerint egy kőkemény sportváltozat is érkezik majd a gyáriak V8-asával, és a későbbiekben egy konnektorról tölthető hibrid variáns is csatlakozik majd a kínálathoz. Egy biztos: kevesebb, mint két hét múlva minden részletre fény derül majd a Genfi Autószalon megnyitóján.