
A Koenigsegg Agera RS nemrég bezsebelte a világ leggyorsabb autójának járó címet, mután korábban játszi könnyedséggel döntötte meg a Bugatti Chiron 0-400-0 gyorsulás-fékezés rekordját. Akkor azt mondták a svédek, hogy az autó ennél sokkal többre is képes lenne, de a tesztpálya felülete nem volt teljesen megfelelő. Hát, nem vicceltek a gyáriak, és ha már Nevadában jártak, a sebességrekord megdöntése mellett ismét lefutották a 0-400-0-s kört is, és saját rekordjukat jócskán felülmúlva húztak el még jobban az üldözőktől.
A Bugatti Chiron hajszállal 42 másodperc alatti rekorját korábban egy 36,44 szekundumos idővel tették semmissé a svédek, ám már akkor figyelmeztettek minket, hogy ennél többre is képes lenne az Agera RS. Ezt pedig be is bizonyították, ugyanis Nevadában, optimális körülmények között sikerült több mint 3 másodpercet lefaragni ebből az időből, így 33,29 szekundum lett a 0-400-0 kör új rekordja – ezzel pedig már több mint 8,5 másodpercet vertek a Bugattira, ami bizony rengeteg idő.
Az Agera RS egyébként a nevadai tesztek során 5 csúcsot is megdöntött. A 0-400-0 és a sebességrekord mellett ugyanis az egy kilométerre és egy mérföldre eső leggyorsabb átlagsebességet is felülmúlta – előbbi 445,54, utóbbi pedig 444,66 km/h lett. Végül, de nem utolsó sorban az Agera RS 457,49 km/h-val megdöntötte a közutak sebességrekordját is, hiszen a nevadai út egy teljesen normál közút, nem egy zárt pálya – az eredmény egyébként azért jóval magasabb, mint a 444,6 km/h-s sebességrekord, mert utóbbit csak átlagolva fogadják el (ugyanazon az útvonalon oda-vissza), míg előbbit elég egyszer elérni.
Érdekesség még, hogy a Koenigsegg szerint akár még ennél is gyorsabb lehetne az Agera RS, ami a legnagyobb közúti gyorsulásra képes autó a svédek elmondása alapján – noha erre vonatkozóan nincs hivatalos mérés. Ennél azonban sokkal izgalmasabb, hogy az Agera RS tulajdonképpen nem is a gyáriak legvadabb modellje, ugyanis a hibrid Regera minden szempontból felülmúlja az 1360 tagú ménessel rendelkező csúcstartót. Hamarosan tehát ismét saját teljesítményük megdöntésére indulhatnak a svédek, de könnyen lehet, hogy ezzel kivárják majd a Hennessey Venom F5 és a Bugatti Chiron próbálkozásait.
