Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

Nagy örömünkre ezen a héten immár másodízben számolhatunk be Önöknek üzemanyag-árcsökkenésről hazai fronton: a MOL ma bejelentette, hogy november 11-től, vagyis most péntektől 4-4 forinttal csökkenni fog mind a benzin, mind pedig a gázolaj bruttó kiskereskedelmi ára.

A hír annak ismeretében különösen örvendetes, hogy ez már a második árcsökkenés lesz a héten, ugyanis épp ma mérséklődött a benzin literára bruttó 7, a gázolajé pedig bruttó 9 forinttal a magyarországi töltőállomásokon, ami azt jelenti, hogy ezen a héten összesen 11 illetve 13 forinttal lettek olcsóbbak a főbb üzemanyagok - ez pedig jelentős, hiszen bő 3 százalékos csökkenést jelent. És bízzunk benne, hogy a tendencia folytatódik. Az országos átlagos literárak különben péntektől 348 forintra csökkennek a gázolaj, és 337 forintra mérséklődnek a benzin esetében.