
Már közel öt éve, hogy először beszámoltunk a GTA Spanoról, de azóta nagyon lassan halad előre a projekt. Idén a Genfi Autószalonon újra viszontláthatjuk a Spania GTA sportautóját, mely immáron sokadik – reményeink szerint végre a végleges – verziójában mutatkozik majd be.
A spanyolok egy kedvcsináló fotót is megosztottak velünk, melyen az autó hátsója villan ki egy takaró alól. Habár sokat nem látni, azt azért egyértelműen megállapíthatjuk, hogy a legutolsó verzióhoz képest egy vadonatúj generációt köszönthetünk majd Svájcban, mely az elődnél jóval agresszívabb és részletgazdagabb lett. Ennek eredményeképp néhány nyers karbon elemet is felfedezhetünk, de ezek mellett kevlárt és titánt is felhasználtak a mérnökök.
Valószínűleg szemből is változni fog az autó
Az egyedülállóság kedvéért a gyáriak még egy kis grafént is felhasználtak a Spano építésekor. A nanotechnológiás anyag – mely gyakorlatilag egy egy atom vastagságú grafitréteget jelent – a szintén spanyol Graphenano céggel kötött egyezség miatt kerülhetett be az autóba, ezzel igazán egyedivé téve azt. A Spania nem csak az autó külsejével foglalkozott, a motortérben is találkozhatunk újdonsággal.
Ugyan az erőforrás továbbra is a Dodge-tól érkezik, méghozzá a Viper V10-es szerkezetének képében, ami azonban az eddigi 8,4 literes hengerűrtartalom helyett ezúttal már „csak” 8,0 literes változatban kerül az autóba – továbbra is két turbóval megtámogatva. Mindettől függetlenül természetesen a teljesítményt tovább növelték a gyáriak, mely így már 925 lóerőre rúg, ami mellé 1220 Nm-es csúcsnyomaték társul. Mindezek fényében a 2,9 másodperces 0-100-as sprint és a közel 370 km/h-s végsebesség nem meglepő.
Hátulról egyértelmű a megújulás
A GTA Spanót teljes életnagyságban láthatjuk majd a Genfi Autószalonon, ahonnan első kézből számolunk majd be Önöknek az autó részleteiről, mely ebben a verzióban talán a vásárlók számára is elérhetővé válik majd.
