
Habár a Suzuki nem az a márka, amiért fiatalkorukban rajonganak az emberek, mégis rengetegen szeretik a japánok jó ár/érték aránnyal megáldott négykerekűit. Éppen ezért sokan várják már a kompakt Baleno Frankfurti bemutatóját is, hiszen régen volt már, mikor a japánok utoljára harcba szálltak ebben a szegmensben. A gyáriak pedig most újabb két képpel kedveskedtek nekünk az autóról.
A kategória kisebb képviselői közé csatlakozó újdonságról már megosztottak egy rövid kisfilmet és egy fotót a japánok, ezeken azonban csak néhány részletet, és az autó oldalát csodálhattuk meg. Most azonban már szemből is szemügyre vehetjük az iK-2 tanulmányból szériává érett négykerekűt, mely nem okoz csalódást a külcsín tekintetében.
Immár szemből is láthatjuk a végleges Balenót
A Balenóval igazi kaméleon lett a márka, hiszen a manapság divatosnak számító egységesítés helyett a Suzuki minden szegmensben jól elkülöníthető formákkal áldja meg autóit. Az újdonság egy igazi megfizethető árú, mégis divatos kompakt kíván lenni, mely azoknak a vásárlóknak lehet leginkább ínyére, akik a Swiftnél nagyobb autóra vágynak, de mégsem szeretnének crossoverbe ülni.
Profilból már eddig is megcsodálhattuk
Ahogyan már említettem, a Balenót bár a kompakt kategóriába sorolja a Suzuki, a nagyjából átlagot jelentő Volkswagen Golfnál is jó 20 centivel lehet rövidebb az autó, amennyiben megőrzi a koncepció méreteit – és a képek alapján erre jó esély mutatkozik. Így egyébként 4023 mm hosszú, 192 centi széles és 1,45 méter magas lehet az újdonság, míg a tengelytáv 2520 mm-esre nyúlhat. Mindezek ellenére a gyáriak szellős utasteret és gáláns csomagteret ígérnek – amit el is hiszünk a Vitara teljesítményét látva.
A könnyű építésű négykerekűben egy közvetlen befecskendezéses, 1-literes turbós erőforrás is debütál majd, mely a BOOSTERJET névre hallgat, de egy különleges Smart Hybrid Vehicle by Suzuki (SHVS) nevű rendszer is debütál, ami elektromosan segíti az erőforrás munkáját. A japánok ígérete szerint a Baleno nem csak hatékony, de dinamikus is lesz, így minden okunk megvan rá, hogy tűkön ülve várjuk a szeptemberi bemutatót.
