Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

A Subaru SUV-jának jelenleg futó generációja már jó ideje piacon van, és bár a japánok folyamatosan reszelgették a Forestert, mostanra azért kijelenthetjük, hogy megérett már a váltásra az autó. Természetesen a gyáriak is pontosan érezték ezt, így a holnap nyitó New Yorki Autószalonra el is viszik a vadonatúj Forestert, amiről immár a második ízelítőt is megosztották velünk a japánok.

Úgy látszik az észak-amerikai seregszemle idén vonzza majd az új japán SUV-kat, hiszen korábban már a Toyota is bejelentette, hogy az új RAV4-et New Yorkban leplezik be, és a Subaru is követi a példájukat a Foresterrel. A rengeteg frissítés után a típus ezúttal teljesen új alapokon, méghozzá a gyáriak SGP (Subaru Global Platform) padlólemezét használva újul meg, ami nagy fejlődést ígér. Akét megosztott ízelítő alapján egyelőre sokat nem tudhatunk meg a formáról, hiszen csupán a C alakot formázó hátsó fényszórót láthatjuk, de ahogyan ismerjük a Subarut, inkább evolúciós változásokra számíthatunk, mint forradalmiakra – valószínűleg az elődből indulnak ki, de azért jóval modernebb összképre számíthatunk.

Korábban is a hátsó lámpát mutatták meg nekünk a japánok

A lemezek alatt négyhengeres boxermotorok, fokozatmentes automata váltó és szimmetrikus összkerékhajtási rendszer bújhat majd meg, de a Subaru EyeSight névre hallgató vezetéstámogató és biztonsági csomagja is biztosan helyet kap az új Foresterben – és néhány újdonsággal is készülhetnek a japánok. Mivel az SGP platformot már a kezdetektől úgy tervezték, hogy hibrid és elektromos autók számára is megfeleljen, nem csodálkoznánk, ha legalább az előbbi konfigurációban az újdonság is bemutatkozna majd a jövőben.

Ráfért a megújulás a Foresterre

New Yorkban minden bizonnyal az amerikai verziót fedik majd fel a gyáriak, de mivel globális modellről van szó, így formák tekintetében nem sokban tér majd el az európai változat sem, így mi is kíváncsian várhatjuk a holnapi bemutatót. Természetesen mi is rögtön érkezünk majd a részletekkel.