Már mi is többször megírtuk, hogy a BMW-nél az idei év elsősorban a konnektorról is tölthető, vagyis gyűjtőnevükön ’plug-in’ hibrid modellekről szól. A bajorok rögtön négy ilyen elven működő modellt jelentettek be, ami azt jelenti, hogy jelenleg a BMW büszkélkedhet a legátfogóbb plug-in hibridpalettával.
Az első újdonság, vagyis a 252 lóerős összteljesítményű, és teljesen elektromos üzemmódban a gyári adatok szerint akár 40 km-t közlekedni képes 330e tesztelésén már túl is vagyunk, a 3-as pedig meggyőzött minket arról, hogy a koncepció valóban működik: az autó keveset fogyaszt, relatíve tiszta, karaktere különleges és nyugodt, ha kell, pedig remekül megy – ráadásul BMW szinten meg is fizethető.
Még idén konnektoros hibiddel bővül a BMW X1 palettája
A konnektoros hibrid 7-esre még picit várnunk kell, de az X5 és a 2-es Active Tourer hasonló változata rövidesen ellátogat szerkesztőségünk garázsába. Utóbbi pedig azért is különösen érdekes, mert a 225xe jelű típus technikai alapjait használva nemsokára egy újabb plug-in hibrid BMW is bemutatkozik, mégpedig az X1 kínálatát bővítve, és ezzel (az i8-at is beleértve) 6-tagúra bővítve a plug-in BMW-k palettáját.
Mivel az új X1 gyakorlatilag ugyanazt a padlólemezt (ún. UKL platform) használja, mint a 2-es Active Tourer, ezért kicsit sem lepődhetünk meg a közösködésen. És hogy ez mit is jelent pontosan? Azt, hogy a primer hajtásról a márka 3-hengeres 1,5 literes turbós benzinmotorja gondoskodik 136 lóerővel és 220 Nm-rel, aminek erejét egy hatfokozatú bolygóműves automataváltó továbbítja az első kerekekhez, a hagyományos hajtást pedig egy, a hátsó tengelyhez épített, és a hátsó kerekeket hajtó 88 lovas villanymotor egészít ki.
Belül egy kapcsolótól eltekintve minden marad a régi
Így a BMW mérnökei egy ügyes, és felettébb hatékony összkerékhajtást tudtak kialakítani, 224 lóerős rendszerteljesítménnyel és 385 Nm-es össznyomatékkal. A szép számok tisztességes gyorsulást eredményeznek, így a 0-100 km/h-s sprintet alig 7 másodperc alatt teljesítheti az X1, azonban nagyobb sebességeknél már nem lesz olyan virgonc a plug-in X1, hiszen ’fent’ a villanymotor már nem képes besegíteni, így az üresen mintegy 1,7 tonnás kis szabadidőmodell mozgatásával ilyenkor pusztán az 1,5 literes háromhengeresnek kell megbirkóznia.
Az alapokat a 224 lóerős rendszerteljesítményű 225xe biztosítja
A benzines-elektromos X1 tehát a városba (és elővárosba) kiváló társ, hosszú és gyors autópályás etapokra viszont nem ezt a kivitelt választanánk. Az elektromos hatótáv papíron nagyjából 40, a valóságban pedig várhatóan 25-30 km lesz, amit egy mintegy 8 kWh-s lítium-ionos akkucsomag tesz lehetővé – ebből közel 6 kWh lesz a nettó felhasználható mennyiség.
A hibrid X1-est is konnektorról tölthetjük, és persze zöld rendszámot kap - legalább 12,8 millió forint ellenében
A konnektoros BMW X1 xDrive25e árát sem nehéz megjósolni a 225xe alapján: várhatóan 12,8-12,9 millió forint körül vásárolhatjuk majd meg a különleges X1-et, ami nagyjából a 231 lovas, összkerekes és automatás xDrive 25i illetve xDrive 25d változatok árának felel meg.

