
A Mercedes-AMG nem veszi félvállról a munkát: a csillagos márka sportrészlege a legpotensebb, 63-as és 65-ös jelölésű modellek mellett immár a 43-as kójdellel ellátott kivitelek is piacra kerültek, és ez még nem minden. Hamarosan ugyanis jönnek az AMG 53-as számmal jelölt autói, melyek a két előbb említett változat közé fognak besorolni, ezzel akár háromtagúvá növelve az egy típuscsaládon belüli AMG kivitelek számát.
Az első modell amelyben bemutatkozik majd az új hajtáslánc, a következő generációs CLS lesz, amely a hírek szerint új néven, CLE-ként érkezik majd még idén. Az CLS vagy CLE 53-ba minden valószínűség szerint a németek legújabb, M256 jelölésű soros hathengeres benzinese kerül majd be, amely körülbelül 450 lóerővel kínálhat majd rá a korábbi V6-ossal szerelt E 43 401 lovas teljesítményére. Az újdonságban ráadásul egy amolyan lágy hibrid rendszer is helyet kap, ami egy kis elektromotorral teszi majd hatékonyabbá a minden bizonnyal villámgyors modelleket.
Az új CLS-ben mutatkozhat be az 53-as hajtáslánc
Arról egyelőre nem szól a fáma, hogy pontosan melyik típusok kaphatják majd meg az új, 53-as hajtásláncot, de a CLS/CLE mellett az új E-osztály, és annak kupé illetve kabrió verzióiba szinte biztosan beépítik majd. Az új generációs CLS friss AMG változatának bemutatója a legtöbb forrás szerint még idén esedékes lesz, ám nem a szeptemberi frankfurti, hanem a novemberi Los Angelesi Autószalonon – kíváncsian várjuk.
