Amerikából jöttem – mantrázhatjuk a Lexus ES kapcsán, amely a tengerentúli piacon már 1989 óta elérhető. Most pedig végre bemutatkozott Európában is, felváltva a Lexus kiöregedő felső-középkategóriás modelljét, a GS-t.
A modell a Lexus LC és LS esetében bemutatott új formanyelvet követi, igaz, az előző generációk állásfoglalása, valamint a globális forgalmazás jegyében valamivel visszafogottabb kivitelben jelennek meg a hangzatos elemek. Ettől függetlenül igazán dinamikus és látványos az orr kiképzése is, a hátsó traktus pedig a tetőív kupés lejtésével, majd a hátsó légterelő szinte kacsafarok-szerű visszagörbülésével ad beszédre okot.
Ezúttal a hátsó kialakítása a legérdekesebb
A GS-nél 110 mm-rel hosszabb. És elöl hajt.Az új ES a vadonatúj GA-K padlólemezre épül. Az autó hosszabb (+65 mm), alacsonyabb (-5 mm) és szélesebb (+45 mm), mint elődje, ami 40 mm híján ötméteres hosszúságot és 1865 mm-es szélességet jelent. A megnyújtott tengelytávolság (+50 mm) miatt a kerekek közelebb kerülhettek a sarkokhoz, ráadásul az első és a hátsó nyomtáv is nőtt (+10 és +37 mm). A tengerentúl forgalmazott Toyota Avalonnal és Camry-val rokon prémium modell elsőkerékhajtású, ez az elrendezés viszont a GS-nél sokkal jobb térkihasználást tesz lehetővé, a vásárlók pedig manapság egyre kevésbé értékelik a kormányzott kereket „felszabadító” hátsókerékhajtást – azért nekünk hiányozni fog, de a hírek szerint ezzel a szedánok kínálatában kakukktojás marad az ES a Lexus palettáján.
Az LS fogásai, valamivel szerényebb kivitelben
Végre megérkezett az Apple CarPlay isKívül és belül a szokásos Lexus szinteken szabhatjuk majd személyre a modellt, vagyis a hagyományos kivitelek mellett akad F-SPORT változat is, 17, 18 és 19 colos kerekek közül válogathatunk, és rögtön 12-féle külső szín is akad. Belül még a jelenlegi LC-nél is előrébb tart az ES: 12,3 colos központi rendszere már támogatja az Apple CarPlay-t és az Android Autót, igaz, a többi funkcióhoz hasonlóan azt is érintőképernyő helyett egérpaddal kezelhetjük. A többiről beszéljenek a képek, illetve holnap beszélünk majd bőven mi is: kollégánk jelenleg kint van a brüsszeli világpremieren, ahol az elsők között tesz üléspróbát a Lexus újdonságában.
A részletes beszámolóig sem titok már, hogy kezdetben az ES a jól ismert 300h hibrid hajtáslánccal lesz elérhető, amelyben egy 2,5 literes, négyhengeres, Atkinson-ciklusú benzinmotor parolázik egy elektromotorral, 218 lóerős összteljesítményt létrehozva. A gyári 4,7 l/100 km-es fogyasztás kissé rózsás – de az ősztől úgyis jön az új WLTP ciklus, és akkor ideje lesz teljesen más adatokról beszélnünk.
Ezúttal az F-Sport kivitel sem harsányan brutálisA 2019-es ES-ben mutatkozik be a 17 hangszórós Mark Levinson PurePlay rendszer. Az új hifit arra tervezték, hogy az autó utasai – a kabinban elfoglalt helyüktől függetlenül – az eddigi legerőteljesebb, legprecízebb és legtisztább hangélményt élvezhessék. A PurePlay számos egyedülálló megoldással biztosít kimagasló teljesítményt: ilyen például a precíziós állomáskeresés, a hangszórók világszínvonalú tervezése és elhelyezése, valamint a páratlan hangolási és dekompressziós technológiák. A hangszórók vállmagasságban kaptak helyet a kabinban, ami javítja az akusztikát és kellemes hang-szinergiát eredményez. A tökéletes elhelyezés egyenletes hangszínt teremt az összes középhang- és a magashang-sugárzó között, s gyakorlatilag két egyforma (első és hátsó) hallgatási zónára osztja a kabint, így minden utas egyforma minőségben élvezheti a hangzást.
Verziótól függően 13-17 millió forint köré várhatjuk
Az új ES árairól még korai beszélni, de mi arra számítunk, hogy a fejlődés dacára sem lesz költségesebb a modell a búcsúzó GS-nél. Ez pedig listaáron 13-17 millió forintot jelent.


