
A Német Túraautó Bajnokság végeredménye bizony komoly presztízskérdés az egymással minden téren folyamatos harcot vívó német prémiumtrió számára. Nem is csoda, hogy a BMW komoly ünnepléssel hálálja meg Marco Wittman egyéni bajnoki címét, melyet egy M4 volánja mögött sikerült elhódítania a szezonzáró futamon. A bajorok még egy limitált szériás modellt is piacra dobtak, mely nem meglepő módon az M4-ből készült el.
A DTM Champion Edition utónévre hallgató különleges kivitelből mindössze 200 darab készül, és jellegzetes, a versenyautóra hajazó matricázása mellett a lemezek alatt sem hétköznapi. Noha az autó nevében nem szerepel, a limitált széria bizony az ugyancsak korlátozott számban elérhető M4 GTS technikáját kapta meg, így akinek egy sem jutott a 700 legyártott példányból, az most – nyilván még borsosabb áron – megpróbálhatja ismét begyűjteni a legvadabb M4-est.
Belül is versenyautós a hangulat
A motortérben tehát az M GmbH által fejlesztett 3-literes hathengeres erőforrás található, mely többek között a különleges vízbefecskendező rendszernek köszönhetően még a Competition csomagos verziónál is 50 lóerővel többet nyújt. A végeredmény így egy 500 tagú ménes, amely mellé 600 Nm-es csúcsnyomaték jár. Mindez 3,8 másodperces 0-100-as sprintet és 305 km/h-s végsebességet szavatol.
A puszta erő persze még nem minden, hiszen a versenyautós menettulajdonságok eléréshez rengeteg helyen átalakították a normál M4-est. Az autó súlyából a karbon alkatrészek széleskörű használatával sikerült faragni, míg a megfelelő aerodinamikáról a méretes hátsó szárny illetve a lökhárítókon és a küszöbön található toldatok gondoskodnak. A futómű sem maradt érintetlen: széles tartományban, mechanikusan állítható háromutas lengéscsillapítók segítik hozzá a sofőrt a lehető leggyorsabb kanyarsebesség eléréséhez. A megfelelő mértékű, fáradhatatlan lassításról természetesen karbon-kerámia fékrendszer gondoskodik.
Örülhetnek, akik lemaradtak a GTS-ről
Noha az utasteret is rendesen kiürítették a mérnökök – a hátsó ülések helyén csővázas erősítéseket, míg a fotelek helyén versenyüléseket találunk –, azért a kényelmi és biztonsági extrákat sem felejtették el, így navigációs rendszer, parkolást segítő asszisztens és adaptív LED-es fényszórók is járnak a DTM Champion Edition mellé, és akkor a speciális, OLED-techológiájú hátsó lámpatestekről még nem is beszéltünk.
Aki tehát lemaradt a GTS-ről, annak itt a nagy esély, hogy ugyanazt a tudást egy még különlegesebb csomagolásban kapja meg. Ennek persze meg is kéri az árát a BMW, hiszen a németországi alapár közel 45,6 millió forintnyi euró, ami a magyar adózási szabályokat szem előtt tartva hazánkban már a 49 milliót is megközelítheti. Mindettől függetlenül nem félünk tőle, hogy ne fogyna el villámgyorsan a mindössze 200 darabos széria.
