Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

Nem kicsit lepett meg minket a SsangYong közepes méretű crossover modelljének a frissítéséről szóló hír, amikor a hajtásláncokhoz értünk: miközben a mai világban rendszerint egyre kisebb motorokról hallhatunk, a koreaiak egy huszárvágással szakítottak a trendekkel, és a divatnak megfelelő downsizing helyett az upsizing, vagyis nagyobb hengerűrtartalom mellett döntöttek.

Az új motorral dinamikusabb, takarékosabb és tisztább a Korando

Lényeg a lényeg, a Korando eddigi, és egyébként igencsak kellemes karakterű, nyomatékos 2-literes négyhengeres dízelmotorját egy 2,2 literes, vadonatúj fejlesztésű egységre cserélték, amely teljesíti az Euro6-os normákat. A fejlesztés során a hangsúly nem a teljesítmény fokozásán volt, hiszen az eddigi, akár 175 lóerős 2-literes is jó dinamikával ruházta fel a Korandót. Sokkal fontosabb volt a tiszta működés és a még lineárisabb nyomatékleadás – a nagyobb motorméret pedig főként utóbbit szolgálja.

Új automataváltó is került a kínálatba

Az újdonság 178 lóerő leadására képes, csúcsnyomatéka pedig eléri a 400 Nm-t, 1400-2800/perc között. Mindeközben a friss, e-XDi220 nevű dízel fogyasztása is kedvezőbb a korábbi 2-literesnél, mégpedig bő 10 százalékkal (az elsőkerékhajtású, kézi váltós alapmodell vegyes étvágya 6 l/100 km helyett 5,3 l/100 km). Szintén új az opcionális, Aisin-féle hatfokozatú bolygóműves automataváltó, ami kizárólag az összkerékhajtású változatokhoz lesz elérhető.

Opcionálisan akár 7-colos érintőképernyős multimédia és TomTom navi is kérhető

A Korando esetében a frissítés lényegét egyértelműen az új hajtáslánc jelenti, de azért a koreaiak a kötelezőnek nevezhető optikai köröket is megfutották: átszabott lámpák, átrajzolt 16-18 colos kerekek, új hűtőrács és néhány egyéb apróság jelzi az ú modelléve.  Az utastérben friss extrák jelentek meg, opcionálisan például 7-colos érintőképernyős, tolatókamerával is ellátott multimédiás rendszer is kérhető, amelyhez TomTom navigációs rendszer is társulhat.

Az autóról már az első ízelítő film is elkészült, amelyet a bekezdés felett tudnak megtekinteni. Azt még nem tudjuk, hogy Magyarországra mikor érkeznek meg az első, immár új 2,2 literes dízel Korandók, de azt reméljük, hogy a fejlettebb erőforrás nem jár majd (jelentős) áremelkedéssel, hiszen a tágas utastérrel és számos szimpatikus tulajdonsággal büszkélkedő Korando egyik legnagyobb erénye épeszű vételára.