Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

Rekordok jönnek-mennek: ha minden csúcsdöntést megírnánk az autózás világában valószínűleg napi több alkalommal is be kellene számolnunk valamiről. Vannak azonban kiemelt témák, melyeket valóban érdemes figyelemmel követni. Ilyen például az elektromos technológia, aminek fejlődése az elmúlt években igencsak felgyorsult. Ezúttal egy sebességrekordról adhatunk számot, mely a közúton is legálisan használható villanyos négykerekűek mezőnyében született.

A trónra egy átalakított Chevrolet Corvette ülhetett fel – ismét. A villanyos technológiával foglalkozó Genovation vállalat által elkészített, GXE fantázianévre hallgató különlegesség ugyanis saját rekordját döntötte meg nemrég, amikor is 332,25 km/h-s sebességet sikerült elérnie. Előzőleg egyébként 301,87 km/h-ig tudott felgyorsulni, így nem is keveset sikerült javítaniuk a mérnököknek.

Az autót egyébként két darab, egyenként 340 lóerőt és körülbelül 400 Nm-es csúcsnyomatékot biztosító elektromotor hajtja, ami 680 lóerős összteljesítményt és több mint 800 Nm-es nyomatékcsúcsot jelent. Mindezt egy 44 kWh-s akkumulátor élteti, így túl sokat azért nem tud megtenni egy töltéssel a GXE – főleg, ha tapossák a gázpedált. A egyedi gép különlegessége azonban egyértelműen a hatsebességes váltó, ami nem éppen megszokott az elektromos autók esetében, pedig ugyanúgy hatékonyabb lehet tőle a rendszer, mint a belső égésű erőforrások esetében – még kuplung is van.

Az előző rekord márciusban született, és valószínűleg a mostanit is megdöntik még idén, ugyanis nincs teljesen befejezve a 2006-os Corvette C6 Z06-ből átépített különlegesség. Az alkotók célja egyébként egyértelműen az volt, hogy a vezetés élménye mellett a környezetet is óvják – biztosak vagyunk benne, hogy hatalmas élmény a GXE-t hajtani, de hazudnánk, ha azt mondanánk, hogy nem hiányozna a V8 bugyogása. A leggyorsabb szériagyártású elektromos autó címét egyébként a Tesla Model S P90D tartja, 250 km/h-val. Ez azonban egy limitált érték – az akkumulátorok védelme miatt – így puszta teljesítmény okán valójában jóval többre lenne képes a nagyteljesíményű szedán.