Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

A Porsche 911 Carrera sorozat nemrégiben friss generációjába lépett, és nem csak egy ’szokásos’ frissítésről beszélhetünk, hiszen a kiváló 3,4 illetve 3,8 literes, magas fordulatszámú hathengeres boxer szívómotorokat új erőforrások váltották: a jövő a turbóké, az új irány jegyében pedig a Porsche mérnökei egy 3-literes, azonban szerencsére továbbra is hathengeres boxer elrendezésű kétturbós motort fejlesztettek, amit egyelőre kettő, később viszont még több teljesítményváltozatban fognak kínálni.

Az utcai engedéllyel rendelkező, de a Carrera testvéreknél jóval radikálisabb 911 GT3 széria még nem kapta meg a frissítést, azonban a legfrissebb hírek szerint erre már nem kell sokáig várnunk, ugyanis a bemutatás küszöbén áll állítólag a ráncfelvarrott GT3, ami nem csak kinézetét tekintve alakul át kissé (többek közöt megváltoznak a lökhárítók, a légbeömlők és a lámpák), de a lemezek alatt is felfrissül. Szerencsére nem kell megijedni, a GT3 sorozat továbbra sem kap feltöltést, így az egekig forgó 3,8 literes hathengeres szívó boxermotor marad, azonban egy nagyon fontos újítást várunk, aminek hallattán biztosan boldogok lesznek a rajongók. Konkrétan a kézi váltó megjelenéséről  van szó, ami eddig ugye nem volt elérhető sem a GT3-hoz, sem pedig a GT3 RS-hez, azonban a típus kedvelői, vásárlói és a márka szerelmesei nagyon hiányolták a manuális váltót, a Porsche pedig úgy néz ki, reagál(t) a kérésre.

A limitált 911 R-ben már láttunk kézi váltót az új GT3 hajtáslánccal, igaz, ott a GT3 RS 500 lóerős motorjával párosították

Persze az információ még nem hivatalos, de mi is nagyon reméljük, hogy a pletykák megfelelnek a valóságnak és valóban kézi váltóval is piacra kerül a GT3 – persze opcionálisan a 7-sebességes PDK duplakuplungos automata továbbra is megmarad. További műszaki újdonságokról egyelőre nem szól a fáma, de némileg biztosan gyorsabb lesz a jelenleginél az új GT3, sőt, még az is elképzelhető, hogy találnak a mérnökök még néhány lóerőt a motorban, ami egyébként a maga 475 lóerejével (3,8 literből) már most is a világ egyik legnagyobb literteljesítményű szívó egysége. A valóságra rövidesen fény derül, hiszen a hírek szerint az őszi Párizsi Autószalonon debütálhat az új 911 GT3.