Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

Az új Honda NSX – amely a tengerentúlon Acura NSX néven debütált – már utcai változatában is rendkívül kívánatos jószág, hiszen az 581 lóerő összteljesítményű, méregdrága hibrid sportautó három (!) villanymotorjával az elképzelhető legmodernebb technológiát képviseli.

Azonban hatékonyság és csúcstechnika ide vagy oda, az igazi klasszikus beállítottságú sportautórajongók kissé csalódottak, és kicsit reménykednek egy egyszerűbb felépítésű sportváltozaton is, ugyanis a hibridségnek megvan az ára: az NSX bizony igencsak nehézre sikeredett (üres tömege 1,7 tonna feletti), ami például versenypályán nem túl kedvező tulajdonság. Azt még nem tudjuk, hogy a Honda végül meghallgatja-e az igényeket, és vajon reagál-e rájuk egy különleges, ’hagyományosabb’ NSX-szel, de az aktuális hírek arról szólnak, hogy elképzelhető egy hátsókerékhajtású Type-R sportverzió érkezése.

A GT3 versenyautóból a tervezők 'kidobták' a teljes hibrid hajtást

Márpedig nem is lenne talán olyan vészesen nehéz a gyáriak dolga, ugyanis tegnap, a New York-i Autószalonon leleplezte a Honda az NSX GT3 specifikációjú versenyváltozatát, ami szintén klasszikus hajtáslánc-felépítést kapott.

A versenyautó tervezői nemes egyszerűséggel ’kihajították’ a hibridrendszert a nehéz elektromotorokkal és az akkukkal együtt, így az összkerékhajtás is ugrott, s helyette maradt a bivalyerős 3,5 literes biturbós V6-os benzines, amelynek ereje a szériaváltozat szériában járó kilencsebességes automataválója helyett egy hatsebességes szekvenciális váltón keresztül érkezik meg a hátsó kerekekhez.

Csak az maradt, ami kikerülhetetlen

És egyes rajongók a szériagyártású NSX esetében is pontosan valami ilyesmire vágynak – sőt, a szekvenciális váltó helyett bizonyára megelégednének egy hagyományos hatfokozatú kézi szerkezettel is. Reméljük, hogy a pletykák igaznak bizonyulnak, és a Honda sportrészlegének mérnökei tényleg valami hasonló felállást fognak bemutatni Type-R utónévvel.

Elképzelhető, hogy szériában is lesz 'hagyományos' hajtásláncú NSX sportmodell...

A New Yorkban bemutatott versenyautóra visszatérve, a FIA GT3 sorozat szabályainak megfelelő Honda NSX GT3 (mely amerikai modell révén persze Acura márkanéven debütált) persze a hajtásláncon felül is számos ponton különbözik az utcai NSX-től: pályafutóművet és versenyfékeket, továbbá slick abroncsokat kapott, aerodinamikáját pedig szintén versenyzésre igazították a tervezők, így megjelenése is rendkívül agresszív lett. Nem hiányozhat az óriási hátsó diffúzor és szárny, valamint a motor kiváló hűtését szolgáló nagyobb légbeömlőrendszer sem. Az alábbi, még a prototípust ábrázoló gyári ízelítőfilmben a kétturbós V6-os is felhördül.