Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

A Toyota nemrég indította útjára GR sorozatát, amelyhez a jövőben a sportos modelljei csatlakoznak majd – akárcsak a Yaris GRMN – a Tokiói Autószalonon máris bemutatnak egy újabb tanulmányt, mely a GT86 alapjaira épült, és a japánok LMP1-es versenyautójának stílusjegyeit viseli magán.

Agresszív részletek - galériaA GR HV Sports koncepción már első ránézésre is jól látszik, hogy a GT86-ot használja fel alapként, azonban szinte minden fronton hozzányúltak egy kicsit. Szemből teljesen egyedi kialakítást kapott, a fényszórók pedig a Le Mans-i versenygépről lehetnek ismerősek, de a japánok szerint hátul is az LMP1-es stílusa köszön vissza – a látványos fényszórómegoldás, a méretes kipufogócső és a hatalmas diffúzor megteszi a hatását.

A GR HV Sports tanulmány egyfajta targatetős megoldást kapott, a keréktárcsák pedig szintén a versenygépről érkeztek. Részleteiben egyébként jól mutat az autó, azonban az összkép kissé furcsa lett, ugyanis az orrész jóval nagyobb hangsúlyt kapott, ezzel kissé belerondítva az amúgy harmonikus arányokba, de ennek ellenére azért látványos az autó.

Jópofa ötlet a start gomb - galériaArról nem esett szó, hogy pontosan milyen hajtásláncot kapott a koncepció, de az biztos, hogy a motor továbbra is elöl van, és a hátsó tengelyt hajtja, de ezúttal egy elektromotor is besegít. Az utastérben nem sokat változott a GT86-hoz képest az autó, de a váltó karjába épített start gomb kifejezetten jó ötlet, és a műszerfal is digitális lett.

A szemfüleseknek feltűnhet, hogy a középkonzolon P, R, N, D, és M feliratú gombok is helyet kapnak, melyek automata váltó jelenlétére utalnak, ám a váltókar gombján láthatjuk a kézi szerkezetekre jellemző kulisszakiosztást – ez azért van, mert a szerkezet ugyan eredendően automata, de manuális módban egy normál kézi váltóhoz hasonlóan kapcsolgathatjuk a fokozatokat, de kuplung nélkül.

Az újdonság a Tokiói Autószalonon mutatkozik majd be, de valószínűleg megmarad koncepció szintjén. Az egyetlen esély, hogy valamilyen formában viszontlássuk majd, az a GT86 következő generációja lehet, amely formailag profitálhat majd valamelyest a tanulmányból, de erre is viszonylag kicsi az esély.