Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

Bizonyára Önök közül is sokan próbáltak már valamiféle autós játékot, akár számítógépen, akár konzolon. Talán nem mindenkinek mondok újat azzal, hogy ezekben a programokban általában elérhető egy szellemkép funkció, mely az idővel vívott csatában van segítségünkre, méghozzá azzal, hogy áttetsző formában megjeleníti ellenfeleinket a pályán. A technika fejlődésének hála, ez hamarosan a való életben is megvalósulhat.

A High Rise Garage nevű cég ugyanis mindent megtesz annak érdekében, hogy átültesse a valóságba a játékokból jól ismert funkciót, mellyel igencsak jól is haladnak. A GhostDash névre keresztelt prototípus ugyanis már működőképes, ráadásul hardveres oldalon már teljesen készen áll a szerkezet. Mindössze a megjelenítésen és a szoftveren kell még finomítaniuk a készítőknek.

A rendszer legfőbb eleme egy hatalmas, 15 colos head-up display, ami hasonló módon működik, mint a szériagyártású autókban, leszámítva, hogy a sofőr látóterének nagy részét lefedi. Természetesen mindezt úgy teszi, hogy egy percig sem zavarja meg a vezetőt a kilátásban, hiszen 98%-ban átlátszó.

Minderre persze azért van szükség, hogy a volán mögül – ahogyan azt a videóban is bemutatják – láthassuk egy előző versenyzőtársunk „szellemét”, segítve ezzel a tájékozódásunkat. Nem árulok el nagy titkot azzal, hogy elmondom, a GhostDash a motorsportok területén, esetleg a hobbiversenyzők körében számíthat sikerekre, hiszen a hétköznapokban nem vesszük hasznát.

Az újdonság fejlesztése egyébként több mint egy éve zajlik, de a gyakorlatban most mutatták meg először, hogy befektetőket találjanak a szériagyártású példányok kifejlesztéséhez. A jövőbemutató megoldást egyébként nagy érdeklődés övezi, de képzeljük csak el, mi lenne, ha az utólag beszerelhető szerkezet helyett magát a szélvédőt használná a kivetítő. Ez pedig nem is olyan elképzelhetetlen, gondoljunk csak bele a Land Rover megoldásába, mely hamarosan szériagyártásba is kerülhet.