Dodge Challenger 2015 - galéria
Rég nem látott népszerűségnek örvendenek az elmúlt években a legendás izomautók, amelyek az 1960-as években hódították meg első ízben a világot (persze elsősorban Amerikát), majd hosszabb kihagyás, pontosabban háttérbe szorulás után most újra padlógázzal csörtetnek – és elképzelhető, hogy nem túl sokáig, mert az elektrifikáció korában egyre inkább háttérbe fognak szorulni a benzinpusztító V8-asok.
A híres triumvirátust a Chevrolet Camaro, a Dodge Challenger és a Ford Mustang jelenti, és bár a formák némileg a múltat idézik, modern technológiákat alkalmaznak a gyártók a három modell esetében. Viszont míg a Mustang egészen újnak számít, és a Camaro is friss, addig a Challenger nem változott sokat 2008-as bevezetése óta, vagyis kissé elavultnak hat ellenlábasai mellett – a többiek nem csak kisebbek, de sokkal könnyebbek, ezáltal pedig fürgébbek is. Nemrégiben azért a Challenger is kapott egy alapos frissítést, amikor többek között beköltözött egy félelmetes 717 lóerős 6,2 literes, kompresszoros V8-as HEMI-erőmű is a motorházteteje alá, valamint az opciós listára felkerült a modern nyolcsebességes automataváltó, sokat javítva a menetdinamikán és a hatékonyságon. De a lényeg, hogy állítólag 2 éven belül érkezik a vadonatúj generáció, ami minden porcikáját tekintve rendkívül modern lesz a gyár ígérete szerint, így felköthetik a nadrágjukat a konkurensek, valamint igazából az összes sportautó a piacon.
Rövidesen érkezik az új Dodge Challenger - és kabrió is, Barracuda néven
Az alapokat a hírek szerint a hátsókerékhajtású platformot viselő, új Alfa Romeo Giulia biztosítja, ami ha így lesz, biztosan nagyon sokat fogy a Challenger és vezethetőségben is rengeteget fejlődik. És elektrifikáció ide vagy oda, a Challengerben maradnak a V6-os és V8-as motorok, sőt, állítólag a feltöltött 6,2 literes, őrült csúcsmotor is marad a Hellcat modellben, mi több, 717-ről állítólag akár 760-770 lóerőre ugorhat a teljesítménye. Végül, de nem utolsósorban még egy jó hír: a kínálathoz csatlakozni fog egy nyitott verzió is Barracuda néven (jelenleg a Challengerből nincs kabrió verzió, csak az ellenlábasokból), ami azt jelenti, hogy visszatér a legendás Hemi ’Cuda, amely a régi izomautóknak a Szent Grálja. Mi csak remélni tudjuk, hogy előbb-utóbb Európában is megvásárolható lesz a Dodge Challenger és a Barracuda...
