Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

Akik kicsit is vonzódnak a bajor márkához, vagy csupán régebb óta követik, ismerik a BMW modelljeit, pontosan tudják, hogy a CSL típusjelzés valami nagyon jót jelent a gyártónál, hiszen a BMW történelmében mindig is a radikálisan sportos modelleket fémjelezte.

Ennek ellenére a BMW az utóbbi időben sajnos fukarkodik a CSL típusjel használatával (helyette ’előtúrta’ a GTS jelzést), és immár több mint 10 év telt el azóta, hogy az utolsó ilyen jelzéssel ellátott modell debütált – konkrétan az E46-os, vagyis a kettővel ezelőtti generációjú M3 CSL verziójára gondolunk, aminek tudása egészen fantasztikusnak számított akkoriban.

Az előző szériagyártású CSL modell, a BMW E46 M3 CSL óriási tiszteletet vívott ki magának

A mai sportautószemmel nézve nem túl erős, de egekig forgó, és csodálatos orgánumú 360 lóerős 3,25 literes sorhatos szívómotorral felszerelt, és robotizált SMG váltóval ellátott, könnyített M3-as 7:50 perces Nordschleife-i körideje nagyon komoly sportautókat is megszégyenített akkoriban, igaz, ehhez a nagyon komoly időhöz kellettek a szériában járó semi-slick abroncsok is.

360 lóerővel fantasztikus a 7:50-es köridő...Na de térjünk vissza a jelenre, a legfrissebb pletykák értelmében ugyanis rövidesen újra örülhetnek egy valódi CSL típusnak a rajongók. És ha a hír igaz lesz, ezúttal nem az M3/M4-hez fog kötődni a jelzés, hanem az M GmbH legújabb belépőmodelljéhez, az M2 Coupéhoz, amit alig másfél hete volt alkalmunk kipróbálni, s már alapváltozatában is nagyon meggyőzően viselkedett a kis rakéta - beszámoló írásunkat ide kattintva tudják elérni. A részletekkel kapcsolatban még csak találgatni tudunk, de annyi bizonyos, hogy az M2 CSL (már ha valóban megszületik), jóval könnyebb lesz az üresen másfél tonnás M2-nél, ráadásul futóműve és kormányműve biztosan élesebb, gyorsabb, fékrendszere pedig minden bizonnyal még hatásosabb lesz.

Ha valóban megszületik az M2 CSL, garantáltan imádni fogja a versenypályákat... - BMW M2 galéria

Ha valóban megszületik az M2 CSL, garantáltan imádni fogja a versenypályákat... - BMW M2 galéria

Az M2-nél könnyebb, gyorsabb és erősebb lesz a CSLA csomagot persze garantáltan még profibb aerodinamika és egy jelentős teljesítménynövekmény teszi teljessé, a találgatások 420 lóerőről szólnak (a széria M2 3-literes sorhatos turbómotorja 370 lóerőt produkál), amivel a versenypályák egyik királyává válhat a BMW, főleg, ha esetleg radikális sportgumikat kap. Az M2 CSL-re egyébként még várni kell, állítólag 2017-nél korábban nem fog debütálni. Az árak biztosan nagyon magasak lesznek, hiszen egy értékes, és minden bizonnyal limitált változatról van szó, így a találgatások szerint a kis méregzsák drágább lesz egy induló M4-nél – cserébe viszont pályán garantáltan gyorsabb is lesz a nagytestvérnél.