
Megannyi ízelítő és ráhangolás után végre teljes valójában láthatjuk a Škoda VisionS koncepciót, amely a hamarosan érkező crossover előfutára. A VW Tiguan testvéreként érkező modell előfutára konnektoros hibrid hajtáslánccal vesz részt a két hét múlva kezdődő Genfi Autószalonon.
A VisionS formailag tökéletesen beleillik a cseh márka aktuális formanyelvébe: a nagy, letisztult felületeket erős élek határolják. A lámpák is ennek megfelelően dinamikusan merészre húzottak – a végleges változaton főleg itt lehet változásra számítani, valamint a hűtőrács is kevesebb hangsúlyt kap.
Az MQB platformra épülő modell 4,7 méter hosszú, melyből a tengelytáv 2,79 métert tesz ki. Az 1,68 méteres magasság, és a hozzá társuló 1,91 méteres szélesség nem csak kellemesen dinamikus arányokat, de tágas belső teret is sugall. Ez olyannyira igaz, hogy a Škoda történelmében először a VisionS rögtön hat személynek kínál helyet a belső térben – amelyet csak a későbbiekben leplezik le a gyáriak.
A VisionS motorterében a konszern konnektoros hibrid hajtásláncát találjuk, melyben ezúttal az 1,4 literes turbómotor 156 lóerős változatával parolázik elöl egy 54 lóerős elektromotor. A kettő duettje összesen 470 Nm nyomatékkal (250+220) terhelheti az első tengelyt egy hatsebességes duplakuplungos automataváltón keresztül. A hátsókerékhajtást, vagyis ezáltal a négy kerék hajtását a Toyota RAV4 Hybridhez hasonlóan még egy, a hátsó tengelyre beépített elektromotor oldja meg, amely 116 lóerőt és 270 Nm nyomatékot tud felmutatni – feltéve, ha van ehhez elegendő elektromos nafta.

Utóbbit egy 12,4 kWh-s lítium-ionos akkumulátor képviseli, amely a padlólemeznél kap helyet, és lehetővé tesz 50 kilométer tisztán elektromos autózást. Ennek köszönhetően az európai vegyes normakörön 1,9 literes étvágyat tud felmutatni a típus, de ha üres akkukkal indulunk útnak, akkor inkább a 4,5 l/100 km körüli adat lehet reális. A rendszer 225 lóerős összteljesítménye 7,4 másodperces 0-100-as sprintet tesz lehetővé, miközben a végsebesség 200 km/h – hiszen nagy tempónál csak a benzinmotor hajt.
A VisionS a két hét múlva kezdődő Genfi Autószalonon ünnepli premierjét a nagyközönség előtt. A cseh Tiguan végleges változata valószínűleg már az idei év végén bemutatkozik, a legtöbb forrás szerint pedig a Yeti nevet a Kodiak váltja.
