Elbaltázták – néhány kivételtől eltekintve talán ezzel a szóval lehet legjobban leírni az elmúlt 20 év produktumát az amerikai autógyártás területén. Tízezrek dobálóztak a válság szóval és tízmilliók bólogattak, csak épp nem a lényeget adó jelzőt tették hozzá. Az USA autógyártása ugyanis nem gazdasági, hanem kulturális okok miatt került látszólagos mélypontra. És mi, európaiak húzzuk majd őket ki onnan. Aki személyesen, vagy filmeken/tudósításokon keresztül nyomon kíséri az amerikai utcaképet, most igazi jósnak érezheti magát.

Odaát hétköznapi méretnek számítA hatalmas benzinfalók csábításából ébredő nemzet ugyanis az önközpontúságot félretéve inkább a japán, avagy az európai ízlésvilág felé fordult, előnyben részesítve a szofisztikált, elektronokkal játszadozó Priust a jó öreg detroiti acéllal szemben. Mi már csak tudjuk: igazuk van, egészséges ipari nacionalizmusról pedig nehéz egy olyan államcsoport esetében beszélni, ahol a társadalom többsége a Lexust hazai márkának tekinti.

Vannak olyan vasak is, melyekről fájó lemondaniDe hát vakok voltak az amerikai gyártók? Közel sem. Egyszerűen inkább csak a saját, jól berendezett „dobozukon” belül értek, melynek kereteit nehéz meghaladni. Gondoljanak csak vissza, gyerekként mennyi álmuk volt, mennyi mindent szerettek volna elérni az életükben. És most, idősebb fejjel annyira elérhetetlenek lennének azok az álmok? „Persze, hiszen munka, felelősség satöbbi, satöbbi…” – vágja rá mindenki azonnal. De gondoljanak bele: ha elhagynák a szocializációjuk által Önökre szabott társadalmi kereteket valóban olyan nehéz lenne leérni azokat az álmokat?

Nagyobb V8, plusz két ülés...

A filmipar csak rontott a helyzetenHa képesek vagyunk túllépni a korlátainkat, bármire képesek vagyunk. Anélkül, hogy tovább mélyednénk a filozófia végtelen árkaiban, elmondhatjuk: itt – vagyis a vállalati kultúra talaján – volt a hézag. Ugyanis mi történt, amikor visszajöttek az új modell első eredményei és Mr. Smith projektvezető úrnak fennakadt a szemöldöke? Meghúzták a nadrágszíjat és többet adtak, ugyanannyi pénzért. 4,5 helyett ötliteres V8-ast, széria bőrkárpitot, esetleg még egy üléssort a hatméteres jószághoz – value for money (értéket a pénzért), ahogy ők mondják, csak az nem esett le, hogy a vásárlók nagy részének már nem nyújt értéket egy ilyen jószágzavar.

Az pedig, hogy egy kis autó, minőségi megoldásokkal értékesebb lehet, mint egy nagy, a vaskalapos, idős, egész életét detroiti benzingőzben töltő vezetőknek már nem teljesen fért a fejükbe. Elvégre, ha a ’67-es Pontiac GTO-ból legenda lett úgy, hogy fabetét helyett matricát raktak a műszerfalra, akkor miért ne működne ez modern reinkarnációja esetében?

Mint tudjuk, nem működött, a folyamat pedig szépen lassan visszafordíthatatlanná vált. Friss vér kellett volna: a dollármilliós arany ejtőernyőjükkel a székükben biztosan pöffeszkedő idős menedzsment helyére korlátokat feszegetni merő fiatalok.

A vérfrissítés ráfér az amerikaiakraVégülis ez történt. Nehezen lehetett felpiszkálni a szunnyadó óriást, de az utóbbi évek sokkja után megmozdult a hatalmas tömeg: Amerika Európa nyomába ered. Félnünk kellene? Nem; amíg mi csak fogyasztóként szemléljük az eseményeket, addig jól járunk. Elvégre kinek fáj az, ha a Cadillac végre középkategóriás, hátsókerékhajtású BMW 3-as-konkurenst állít lábra, ahogy azt mostanában a hírek szerint teszi. Vagy, hogy a Ford terveit és példáját látva az autógyártók újragondolják globális jelenlétüket?

A helyzet a következő: az amerikai gyártók kihagytak egy lépést, hogy éppen oda kerüljenek, ahol a jelenlegi innovátorok (például az újdonságokra mindig nyitott Nissan). Rájöttek, hogy a globalizáció már az autóipari ízlést is egy csikké sodorja, és igyekeznek ennek a nagy, globális ízlésvilágnak eleget tenni. Hiszen az egyre fontosabbá váló személyre szabási igények amúgy is eljuttatták a gyártást oda, hogy azonos név alatt 4 és 15 millió forintos típus is juthat.

Ezt pedig ki lehet használni: elvégre mondjuk egy alapmotoros, olcsó Ford Focus tökéletes vétel lehet Braziliában, miközben ugyanezen modell jobban felszerelt, ám épeszűen motorizált verziója Európában, és az Európától átörökölt ízlésvilággal rendelkező Amerikában is jól megy. Ugyanis nem csak mi szeretjük az amerikai hamburgert; amerikai társaink is szeretik az európai ízvilágot.

Az irány adott

Az USA tehát visszavágni készül, ehhez pedig a saját kártyáinkat fogja kijátszani; olyan autókat épít majd, amik a mi ízlésünknek is megfelelnek. Ne aggódjanak: ez nem jelenti azt, hogy ezentúl a Dodge, a Chevrolet és társai ezentúl csak turbós kismotorokat gyártanak, hiszen a másik oldalon a feltámasztott izomautók sikertörténetnek számítanak. Meg minek is hagynák az izgalmas autókat – nincs vesztenivalójuk. Meg kezd bebizonyosodni, hogy az autóipari pionírság a 21. században is létjogosult fogalom. Ott van például a Fisker Karma, amely előbb-utóbb még hazánk vásárlóit is meghódíthatja.

Családi kirándulás amerikai módraEmellett pedig csak azt a dolgot kell használni, amit talán egy adott vállalati közegben sokszor a legnehezebb: a józan észt. A józan észt, hogy rájöjjünk, mire van szüksége a fogyasztónak. Egyrészt álmok beteljesítésére, másrészt pedig minőségi, józan, család számára is használható, ám nem orbitális méretű négykerekűre. Összeegyeztethetetlen? Nem hiszem. Ott van például a Nissan Juke, ami minden akar lenni: sportautó, családi mindenes, kompakt női autó, láncait levető tanulmány – és végül mi is? Egy kívánatos autó, ami mer valamilyen lenni, miközben teljesíti a családiasság igényeit (bár ezt hamarosan két teszt keretében is vizsgáljuk) – persze semmi sem tökéletes, viszont egy kimondottan fogyasztóbarát elegy. Egy olyan, amit meg lehet kívánni, és mégsem koppant akkorát a ráció orrára.

A rutinos gyártók modelljei kiváló mintát szolgáltatnak

És bizony nem is kell sokat várni, hogy kisebb modellekbe szerelt kisebb turbómotorokkal támadjon majd a Cadillac, a Chevrolet, a Ford és társaik, miközben erőteljesen harcolnak majd az elektromos technológia kiaknázásán. Mindebből mi, fogyasztók nyertesen jöhetünk ki, bár újdonságok terén nem leszünk annyira elkényeztetve, mint a lassan nagyobb vásárlóerőt jelentő kínaiak. Ellenben beköszönt a sci-fi regényekben előrevetített 21. század, hogy szép lassan bekábelezzen minket. Lehet várni, vagy tiltakozni, de ne feledjük: végtére is mi döntünk. Amiért hajlandóak vagyunk tenni (pontosabban a tevékenységet fizetőeszközre váltva: vásárolni), azt fogjuk megkapni.