Az emberiség tett egy újabb lépést az evolúciós létrán, ugyanis a napokban egy olyan műtárgy került átadásra, aminek megalkotása a lehetetlen határait súrolja. Bizonyítandó, hogy a tudománynak és a mérnöki zsenialításnak nincsenek korlátai, a Jiaozhou Bay Bridge a maga 41,58 kilométeres hosszával most ott ível Sanghaj és Ningbo iparvárosa között, s ezzel beírta magát a történelemkönyvekbe, mint a világ leghosszabb víz felett húzódó hídja.

Azt hiszem ettől nem csak az építészek és a közlekedésiek dobnak hátast

Mielőtt azt hinnénk, hogy ezzel Kína drasztikusan beavatkozott valamely forgalmi áramlat viszonyaiba, el kell, mondjuk, hogy az építmény egy alig 30 kilométeres többletet és 20 percnyi utazási időd hivatott lecsippenteni - elhanyagolandó 1,5 milliárd dollár fejében. Aprópénz ez, főleg, ha betekintést nyerünk a beruházás monumentalitásába: a híd nagyságrendileg 10.000 munkásnak biztosított megélhetést, akik 450.000 tonna acélt, és 2,3 millió köbméter betont használtak fel a földrengés és hajók ütközését is elviselő műremekhez. Ehhez 5000 pillérre volt szükség, melyek hatsávnyi autópályát támasztanak alá - mindehhez pedig alig négy esztendőre volt szükség.

Joggal büszkék ráA kínai vezetést pedig sokszor éri kritika a demokrácia térnyerésének lassítása miatt, de gondoljunk csak bele: Európa bürokratikus rengetegében hivatalos formában négy esztendő alatt még a fenekünket sem vakarnánk meg! Egy ekkora ország pedig könnyen eshetne abba a hibába, hogy túlnövi magát, de egyre inkább úgy tűnik, hogy kiegyensúlyozottságát nem érheti panasz, s lassacskán az egész világ a 3000 milliárd dolláros devizatartalékkal rendelkező országra igyekszik támaszkodni.

A nyugati államok nagyjai gyakran dobálóznak olyan önmagukat áltató szavakkal, mint a szabadság, miközben a szabad polgárok azt eszik és isszák, amit mondanak nekik (mert az egészség fontos), úgy ruházkodnak, ahogy azt előírják, és úgy élnek, ahogy azt a kezdetektől fogva beléjük sulykolják. Ehhez persze társul egy jó adag kilátástalanság és céltalan bolyongás a hazavesztett fiatalok körében, miközben Kínában még a legutolsó polgárnak is van perspektívája, jövőképe, és az emberek 10-15 százaléka hisz a kínai álomban.

Tegye fel a kezét, aki elutasítaná! (link a V60 teszthez)

Mindez persze nem csoda, mert az új hídhoz hasonló építmények gazdasági multiplikátorai mellett annak közösségformáló hatása sem elhanyagolható, így aztán mindenki részt szeretne venni a munkában, miközben a szabad nyugati államok rövid pórázaikon arra várnak, hogy nekik is vessenek egy csontot.

A gyenge minőségű áruk gyártójának sztereotípiáját tehát tessék elhajítani jó messzire! Mert a gagyi eladásából annyi haszon származik, hogy abból már a minőség is kikényszeríthető. A Geely például olyan autókat gyártott, amikről sosem hallottunk, aztán a név egyik napról a másikra felbukkant a Volvo potenciális vásárlójaként - a Volvóról pedig senki sem állítja, hogy derogáló lenne az Európai vásárlók számára.

Szerencsére Európának is jutott valami, ami még a Kőröshegyi völgyhidat is felülmúlja (Millau Viadukt - Fo.)

Amikor egy baráti társaságban annak voltam fültanúja, hogy egy kínai fiatalt azzal igyekeznek cukkolni, hogy országa csupán a gagyi előállításban jeleskedik, a válasz így hangzott: „Azokat nektek csináljuk.”