Képzeljük el, hogy este egy másnapi fontos tárgyalásra, vagy éppen vizsgára készülünk! Aztán reggel izgatottan vágjuk be magunkat az autóba, és még csak nem is érezzük, hogy ez a nap bármiben is különbözne a megszokottól. Persze van bennünk némi félsz, vagy stressz a várt megmérettetés miatt, de minden normálisnak tűnik, és a napi rutinnal araszolunk a belváros felé. Aztán egyszer csak a vezetés monotonitása végett kezdenek elterelődi a gondolataink. Talán egy képleten, definíción, vagy éppen a prezentációnk bevezető részén törjük magunkat – de aztán egyetlen másodpercre mintha máshol járnánk. Nem emlékszünk semmire, nem tudunk semmiről, de mire kinyitjuk a szemünket egy törött szélvédőn keresztül tekintünk egy villanyoszlopra.
Először csak megijedünk, hogy mekkora anyagi kárt okoztunk magunknak, de a következő pillanatban arra leszünk figyelmesek, hogy kiabáló, sikítozó emberek szaladgálnak körülöttünk. Azonban hárman nem szaladnak sehova, és a sok vér láttán hirtelen rájövünk, hogy már nem is fognak menni sehova. Amikor pedig ez tudatosul bennünk, annál a három embernél már csak mi magunk vagyunk halottabbak. Az a néhány másodperc örökre megváltoztatta az életünk, és ezen már nem tudunk változtatni - az eset megtörtént 2011.február 28-án egy kilencedik kerületi villamosmegállóban.
Feszültség van a levegőben. Soha ne kelljen a bíróságra mennünk!
Foglalkozásom révén pedig gyakran járok balesetet szenvedett emberek tárgyalásán, ahol a teremben nem lehet elhatárolni magunkat attól a hihetetlen fájdalomtól, és megbánástól, amit egy-egy károkozó érez, aki sokszor meg sem várná a bíró ítéletét, mielőtt maga kötne kötelet saját nyakába. Benne van a levegőben a kétségbeesés ’gőze’, amit ha kinyúlnék érte, két kézzel lehetne lehalászni az éterből. Ilyenkor pedig óhatatlanul megfordul a fejemben, hogy a vádlottak padján ülő férfi semmiben sem különbözik tőlem, vagy bárkitől. Egyszerűen felkelt azon a téli napon, hogy munkába induljon, és látszólag semmi sem különbözött a megszokottól. Következésképpen mi magunk is ülhetnénk azon a padon, miközben mindenki haragos tekintettel figyel minket, pedig mi nem akartunk senkinek sem ártani.
Másodpercek döntenek a végkimenetelrőlA néhány másodperces mikroalvás jelensége pedig hétköznapi a vezetők körében, de sokszor a mellénk szegődő szerencse - az egyenes út és a folyamatos forgalomáramlás - megment minket a bajtól, noha kétségtelen, hogy a probléma mindenképp megoldásra vár. A számok megdöbbentőek, hiszen egyedül Ausztriában, a 2010-es esztendőben legkevesebb 25 halálos kimenetelű baleset írható a jelenség számlájára, de az „egy résztvevős” esetek száma még ennél is kiábrándítóbb (548 haláleset). Arra vonatkozóan, hogy a balesetek mekkora hányadáért felelős a fáradtság, nyilvánvalóan nehéz kimutatásokat készíteni, de a szakma 15 és 40 százalék közötti részarányt emleget, miközben egy kétezer elemű minta alapján a vezetők 14 százaléka bevallja, hogy aludt már el a volán mögött.
Sok esetben segít a technika, de a vezető szerepe ma is kulcsfontosságú
Ahol az ember kudarcot vall, ott általában segít a technika, így az asszisztens berendezések már sokat tesznek a biztonság növelésének érdekében, és az autógyártók igyekeznek a jármű saját felügyeleti rendszereit a vezetőre is kiterjeszteni, de arra még korántsem született egységes álláspont, hogy az ember mely fizikai, biológiai jellemzőit kellene ellenőrizni. Éppen ezért kezdett kutatásba az osztrák ÖAMTC. A projekt komolyságát jelzi, hogy 250 jelölt közül 33 férfi és 26 nő került kiválasztásra, akik átlagosan 41 évesek voltak, és jelentős vezetési rutinnal rendelkeztek. Az 59 alany 5.775 kilométert vezetett, melynek során 5.670 órányi videó, 450 Gigabyte adatmennyiség és 630 kérdőív született. Az egyes vezetőket ötmillió forint értékű diagnosztikai berendezés figyelte, de az ÖAMTC szakemberei mégis szkeptikusak az eredményeket illetően.
Gerhard Klösch alváskutató (igen, ilyen szakma is létezik) elmondása szerint, még az sem tisztázott, hogy tulajdonképpen miért is van szükségünk pihenésre. Egyes elméletek szerint az agyban olyan kémiai anyag termelődik, ami csak alvással bomlik le. A stressz pedig csak segíti ennek a ’méregnek’ a terjedését, azaz a sok apró bosszúság, amit talán nem is élünk meg negatívumként szintén alváshoz vezet. Ilyenkor töröljük a merevlemezről a pénztárost, aki rosszul adott vissza, a taxist, aki nem adott elsőbbséget, vagy a munkatársat, aki két percet csúszott a határidővel. Meglepetésre a koffein egyáltalán nem segít rajtunk, így a fokozott kávé-, vagy energiaital fogyasztás csak fokozott veszélyforrás a mikroalvás tekintetében.
A kávé sem segít. Emberek vagyunk, s mint ilyenek, erősen különbözőek.
Ugyan a hihetetlen adatmennyiség feldolgozása még folyamatban van, de az tisztán látszik, hogy az emberek különbözősége miatt igen nehéz egzakt megállapításra jutni. Vannak, akiknek a reggeli órákban erősebb a koncentrációs képességük, és vannak, akiknek inkább éjjel. A tudomány szerencsére még nem tudott emancipálódni, így e tekintetben a nemek közötti különbség is kirajzolódik. A hölgyeknek ugyanis 4 százaléka bizonyult éjszakai bagolynak, míg a férfiak 42 százaléka jeleskedett a sötét órákban (23 h-2 h). A nők kevésbé tolerálják a hosszú utakat, mint a férfiak. Miközben 44 százalékuk nem tűrte a monotonitást, addig a férfiak 33 százaléka mondott kudarcot. Az erősebbik nem tagjai továbbá jobban megérzik saját gyengeségeiket, hiszen 70 százalékuk szakította félbe útját, míg a nők csupán 44 százaléka cselekedett így.
Igazolt, hogy a fáradt kamionosok többet nézik egymás ponyváit, mint az utat
Az eredmények még a módfelett rutinos sofőrök esetében is lehangolóak, hiszen a tesztcsoport 63 százaléka az EEG kimutatása szerint elaludt, és 10 százalékuk a hagyományos értelemben vett alváson is keresztülment. A folyamatosan úton lévők nagyobb veszélyben voltak, azoknál, akik másfél óránként legfeljebb 20 perces szünetet tartottak, de a mikroalvás kialakulásának legnagyobb jóbarátja továbbra is a tétlenség.
Vajon miért veszélyesek a modern autók? A következő oldalon erre is fény derül..