A Porsche sem szeretett volna lemaradni a többiek mögött, így a német gyártó is tartogatott egy kis meglepetést a Detroiti Autószalonra. A kupé és a kabrió változatok után immár a 911 Targa is elérhetővé vált GTS verzióban – igaz, a Targa változat összes modelljéhez hasonlóan kizárólag összkerékhajtással karöltve.
A Porsche sem maradt újdonság nélkül - galériaAhogyan eddig is, a GTS jelzés most is egy tökéletes kompromisszum szeretne lenni a „kevésbé sportos” normál változatok és a keményre hangolt variánsok között, mint például a GT3. A gyáriak pedig úgy látták jónak, hogy a kupé és a kabrió változat mellé a Targához is elérhetővé váljon a sokat sejtető három betű és a velük járó változtatások. Mindebben pedig a Targa verzió megjelenésének 50. évforulója is megerősítette őket.
Kívülről a megszokott változtatásokat köszönthetjük az autón: sportosabb első lökhárítót, szélesebben terpesztő hátsó kerékjárati íveket, fekete motortér borítást sötétebbre színezett bi-xenon fényszórókat és aerodinamikusabb külső tükröket kapunk – nem is beszélve a fekete, központi csavaros, 20 colos keréktárcsákról. Az autóhoz alapáron jár a Sport Chrono csomag és a kiváló PASM aktív lengéscsillapító rendszer is.
Nagyobb képekért kattintsanakBelül szintén sportosabb lett a 911 Targa: Sport Plus üléseket, fekete Alcantara betéteket, rengeteg GTS logót és a Sport Chrono csomaggal együtt járó központi stopperórát kapnak a jövőbeli vásárlók. Arról, hogy mindez ne csak dísznek szolgáljon, a németek jól ismert 3,8 literes erőforrása gondoskodik a maga 430 lóerejével.
A többi GTS modellből is ismert teljesítmény az összkerekes Targában 4,3 másodperces 0-100-as sprintet és 300 km/h körüli végsebességet szavatol. Mindehhez a Porsche kiváló, duplakuplungos PDK automataváltója is hozzájárul, ráadásul a fogyasztást is hatékonyan mérsékli, hiszen a manuális váltóval szerelt változat 10 literes vegyes értékét 8 deciliterrel képes csökkenteni – legalábbis a gyáriak szerint.
Ahogyan a többi GTS verzió esetében, úgy a Targánál is 4 millió forint környéki felárra számíthatunk, ám arról egyelőre még nincs információ, hogy az első szerencsés vásárlók mikor kaparinthatják meg saját autójuk kulcsát, de bizonyára nem kell már sokat várni.



