Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

Még gyártásba sem került a megváltóként várt Tesla Model 3, a márka teljhatalmú ura, Elon Musk már a jövő nagy terveit is megosztotta velünk nemrég. Egy ügyes tervező azóta már el is képzelte, hogy milyen lehet majd az elektromos autókat gyártó vállalat rendhagyó pickupja, most pedig az amerikaiak kisbuszáról is megosztottak velünk néhány információt a gyáriak.

A Model S, a Model X és a vásárlókhoz jövőre érkező Model 3 mellett több teljesen új modell megalkotását is tervezik a Teslánál. A régóta ígért új generációs Roadster és a nemrég beharangozott kompakt SUV megalkotása nem meglepő lépés, azonban egy pickup és egy kisbusz életre hívása már jóval érdekesebb, noha nem szabad elfelejteni, hogy ezeknek a kategóriáknak is komoly kereslete van, és Amerikában bizonyára sokan örülnének egy teljesen elektromos megoldásnak.

Már a Model X is hétszemélyes - a képeken ez a modell szerepel

Néhány külföldi kollégának el is indult a fantáziája a kisbusszal kapcsolatban, és nem is tévedtek, ugyanis nemrég maga Elon Musk jelentette be, hogy az újdonság a Model X alapjait használja majd. Ezen kívül egyébként egyelőre csak annyit tudni az autóról, hogy kompakt méretei mellett kiváló helykihasználással büszkélkedhet majd, illetve a variációs lehetőségek száma is igen magas lesz. Utóbbi azért lehet fontos, mert babakocsikat, kerékpárokat és kerekesszékeket is könnyedén be tud majd fogadni, mindenféle probléma nélkül.

A másik praktikus megoldás az előhajtogatható ülések koncepciójára épülhet majd, de biztosak lehetünk benne, hogy a külső is igencsak divatos formát ölt. A legfontosabb azonban mindenképpen az elektromos hajtáslánc lehet, ami leginkább városi közlekedésre teszi majd alkalmassá az autót, bár az akkumulátorok fejlődése mellett ez még változhat – főleg, hogy Európában közel sincsenek akkora távolságok, mint az USA-ban. A fejlesztés egyébként már zajlik, de azt egyelőre nem tudni, hogy magánszemélyek számára is elérhető lesz-e majd az újdonság. Jövőre ígér egy koncepciót a gyártó, ami előrevetíti nekünk, hogy milyen is lesz a Tesla kisbusza.