A finoman frissített Seat Ibiza tavasszal mutatkozott be a nagyközönség előtt, ám akkor a legsportosabb Cupra kivitelhez még nem nyúltak hozzá a spanyolok – vagy inkább németek. Most azonban ennek is eljött az ideje, noha nagy meglepetéseket nem tartogat számunkra a felpaprikázott kisautó, hiszen a gyáriak a tavaly ősszel frissült Polo GTI receptje alapján dolgoztak.
A lemezek alatt újult meg igazán - galériaKülcsín tekintetében – akárcsak a normál változatok esetében – a Cupra verzió sem szolgál újdonságokkal, de alapáron járnak az autóhoz a 17 colos keréktárcsák, a LED-es nappali menetfénnyel megáldott bi-xenon fényszórók és a LED-es hátsó lámpatestek. Az utastérben ellenben több változtatást is észrevehetünk, hiszen a volán, a középkonzol és a légbeömlők környékén is történtek átalakítások, valamint új multimédiás rendszert is kapott a megvadított kisautó.
A legfontosabb újításokat természetesen a lemezek alatt kell keresnünk, ugyanis a Polo GTI-hez hasonlóan az Ibiza Cupra 1,4 literes turbós benzinesét is lecserélték a gyáriak, méghozzá a jóval méretesebb 1,8 literes szerkezetre. Az autó így 180 helyett 192 lóerővel, illetve 250 helyett 320 Nm-es csúcsnyomatékkal gazdálkodik, és a Polóhoz hasonlóan elérhető lesz hatfokozatú manuális váltóval is.
Gyorsabb lett - galériaMindez menettulajdonságok terén is meglátszik, hiszen a 0-100-as sprint 3 tizedmásodperccel gyorsabb lett, így akár 6,7 másodperc alatt elérhetjük a 100 km/h-s határt, miközben a végsebesség 235 km/h-ra adódik. A gyáriak eközben a hatékonyságra is odafigyeltek, így ígéretük szerint vegyes használatban akár 6 liter üzemanyag is elegendő 100 kilométer megtételéhez.
Nem véletlen, hogy az Ibiza – beleértve a Cupra verziót is – nem sokat változott formailag, ugyanis a spanyolok ígérete szerint jövő év végére már a vadonatúj generációban foglalhatnak helyet a vásárlók, és a mostani frissítésre csak a versenyben maradás miatt volt szükség. Ugyanakkor nagy esély van rá, hogy a jelenlegi motorpaletta és a technológiai megoldások nagy részén osztozni fog a következő Ibiza a mostani, ráncfelvarrott verzióval.


