
A Lexus bejelentette, hogy Genfben egy igazi finomsággal készül meglepni a márka kedvelőit: ezúttal a januárban, Detroitban bejelentett LC-sorozatú dögös luxuskupé kap egy izgalmas hajtásláncot – egy olyan újdonságot, amit eddig még nem láttunk a márka palettáján.
Azt biztosan tudjuk, hogy egy ’hagyományos’ benzines-elektromos hajtásról beszélhetünk, azonban a technikai részleteket egyelőre nem árulta el a Lexus, hiszen az újdonságot Genfben szeretnék leleplezni a japánok.
A pletykák szerint közel 500 lóerős lehet a Lexus hibrid luxuskupéja, az LC500h
Annyit azonban biztosra vehetünk, hogy bivalyerős lesz az 500h, hiszen a ’hagyományos’ benzines LC500 az RC F 5-literes V8-as szívómotorját örökölte közel 480 lóerős teljesítménnyel, ebből kiindulva pedig nem engedheti meg magának a márka, hogy a hibrid 500-as sokkal gyengébb legyen.
A pletykák szerint az LC500h lelkét egy 3,5 literes V6-os szívó benzines és egy tisztességes teljesítményű villanymotor alkotja, előbbi önmagában mintegy 310, utóbbi pedig közel 220 lóerővel. A két motor együttes csúcsteljesítménye elérheti a 470 lóerőt is. A valóságra alig több mint 2 hét múlva fény derül, de azt biztosra vehetjük, hogy az új ’nagy hibrid’ hajtáslánc a következő LS luxuslimuzinban, sőt, vélhetően a GS sorozatban is helyet kap.
A részletekre Genfben, 2 hét múlva fény derül - de annyi bizonyos, hogy gyönyörű...
Mivel a Genfben debütáló LC500h a hírek szerint egy szériagyártású modell lesz, ezért egyben fény derül a 2+2 üléses Lexus luxuskupé európai specifikációira is. A Detroiti Autószalonon bejelentett Lexus LC500-ról részletesebben korábbi cikkünkben, ide kattintva olvashatnak.
