
Az olyan exkluzív sportautókat gyártó márkáktól, mint a Lamborghini vagy a Ferrari, általában nem várjuk el, hogy évente akár több újdonságot is bemutassanak. Ennek ellenére előbbi a Genfi Autószalonon leleplezett Huracán után Párizsra is ígér egy újdonságot, melyről egy sejtelmes skiccet már meg is osztottak velünk.
Arról azonban nem szól a fáma, hogy az izgalmasnak tűnő sziluett milyen autót takar, a gyáriak ugyanis mindössze ennyit fűztek hozzá a kiadott képhez: „ha egyszer már megalkottad a tökéletességet, azt már csak lemásolni tudod.” Az olaszok ezzel sem tették egyértelművé, hogy mire is várunk pontosan, de nyilvánvalóan nem is ez volt a céljuk. Ugyanakkor ez akár az 1960-as években gyártott 2+2 üléses modelljük, a 400GT újjáélesztését is takarhatja, de a vonalakba belelátni a Miurát is.
A 400GT-t éleszthetik újjá
Ha ebből indulunk ki, akkor az autó a 2008-as Párizsi Autószalonon bemutatott és nagy sikert arató Estoque tanulmányautóra építkezhet, melyet akkoriban szerettek volna gyártásba küldeni, ám a gazdasági válság nem engedte véghezvinni a tervet. Bár a rajz alapján elég egyértelműnek tűnik, hogy még ha négy személy számára is kínál ülőhelyet az újdonság, a hátsó ajtókat minden bizonnyal elhagyják róla.
Más elképzelések szerint akár a tavalyi Frankfurti Autószalonon bemutatott Audi Nanuk kupé-crossover felépítése is elképzelhető, hiszen a kép alapján nem derül ki, hogy hol helyezkedik az autó az aszfalthoz képest. Erre azonban a 2017-re beígért Urus SUV miatt igencsak kis esély mutatkozik, hiszen nem gondolnánk, hogy az olaszok rögtön két emelt hasmagasságú modellel örvendeztetnének meg minket – azok után, hogy az elsőre is éveket vártunk és várunk.
Kétségtelen, hogy vannak közös pontok a Nanukkal
Az olaszok egyébként nemrégiben az Asterion és az Encaste neveket védették le, így nem elképzelhetetlen, hogy ezek egyikét kapja majd meg az újdonság. Ennél azonban még meglepőbb lenne, ha a szintén a márka által szabadalmaztatott hibrid hajtásláncot is beépítenék az autóba, mely egy előre beépített benzinmotorral a hátsó, míg a szintén elöl található elektromotorokkal az első kerekeket hajtja, ezzel kiadva az összkerékhajtást.
A harmadik és egyben legkevésbé izgalmas lehetőség pedig egy újabb limitált kiadás eljövetele, melyet a Veneno és a Sesto Elemento mintájára építhettek az Aventador vagy a Huracan alapjaira. Mindenesetre alig két hét választ el minket a felismerésről, amikor is megnyitja kapuit a Párizsi Autószalon és nem maradt több titok a Lamborghini újdonságával kapcsolatban.
