
Jelenleg a Győrben készülő Audi TT RS a legizmosabb Magyarországon készülő négykerekű, azonban a hírek szerint hamarosan vetélytársat kaphat a négykarikások kupéja. Az azért elég nyilvánvaló, hogy nem a Suzuki eddig ismeretlen újdonsága fogja veszélyeztetni a német négykerekűt, de még csak nem is a Mercedes-Benz valamelyik nálunk készülő autója. Az új kihívó ugyanis házon belül láthat napvilágot, méghozzá az RS3 új, szedán verziójának képében.
Annyi már biztos, hogy érkezik a német sportkompakt négyajtós változata, ugyanis egyre több kémfotó lát napvilágot a prototípusról, ami összetéveszthetetlen jelekkel hirdeti a világ felé, hogy a gyáriak legsportosabb családjának tagja lesz. Az azonban már sokkal érdekesebb, hogy a motortérben mit találhatunk majd, ugyanis a legkézenfekvőbb talán az lenne, hogy az ötajtós 367 lóerős 2,5 literes turbósát szereljék az autóba Győrben, egyes hírek szerint azonban egy ennél is erősebb szerkezet kerülhet a lemezek alá.
Egyértelműen egy RS modellt látunk, és a frissített fényszórók is látszanak
A szerencsés nyertes pedig ugyanezen öthengeres erőforrás felújított, 400 tagú ménest mozgósító változata lehet, mely szintén hazánkban készül, és a TT RS-ben mutatkozott be nemrég. A változtatás oka egyszerű lehet: míg az A3 és S3 összes verziója nemrég frissült, addig az RS3 Sportback még nem kapta meg a ráncfelvarrást, ami rögtön találgatásokra adhat okot. Noha egyes források bizonytalanok abban, hogy a Sportback mellé, vagy helyette érkezik majd a szedán kivitel, szerintünk marad mindkét változat – az Audi ugyanis a Mercedes A 45 AMG mellett konkurenst szeretne állítani a CLA 45 AMG-nek is.
Az erősebb motorral kapcsolatban semmilyen hivatalos információ nincs, azonban a Mercedes-Benz előbb említett, nemrég frissült modelljeit alapul véve – melyek az eddigi 360 helyett immár 381 tagú ménest mozgósítanak – közel sem lenne meglepő, ha a négykarikások a TT RS 400 lóerős erőforrásával licitálnák túl a csillagos márkát. Mindezt pedig viszonylag egyszerűen megoldhatják a gyáriak, hiszen nagyobb szerkezeti változtatásokat nem kell alkalmazniuk ahhoz, hogy a 2,5 literes öthengeres frissített verzióját szereljék bele az RS3-ba, ami így jóval gyorsabb lehet, mint a jelenlegi, 4,3 másodperces 0-100-as sprintre képes verzió.
S3-ként már eddig volt négyajtós
Annyi biztos, hogy az RS3 is az A3 változtatásait kapja majd meg, már ami a fényszórókat és az utasteret illeti, így a legmodernebb technológiák is elérhetőek lesznek hozzá, mint például a virtuális műszerfal. A frissített és négyajtós sportkompakt minden bizonnyal még idén bemutatkozik, így nem kell már sokat várnunk arra, hogy kiderüljön az igazság.
