Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

Azok után, hogy nemrég nyilvánosságra hozta az Opel, hogy az Ampera nem kap közvetlen utódot, nem kellett sokat várni, hogy kiderüljön, nem mondanak le a németek az elektromotorral szerelt autók gyártásáról. Mindezt a vezérigazgató, Karl-Thomas Neumann erősítette meg a Twitteren.

Ahogyan arra számítani lehetett, a villámos márka az Ampera leköszönése után sem szeretne kimaradni az egyre növekvő elektromos hajtású járművek piacáról, mindössze a koncepción kívánnak változtatni valamelyest. Az elektromos újdonság a következő négy évre tervezett 27 új modell egyik fontos tagja lehet. „Miután végleg leköszön az Ampera, be fogunk mutatni egy utódtípust az elektromos autók szegmensében” – fogalmazott Neumann úr.

Ahogyan sejtettük, nem száll ki az Opel

A vezérigazgató szavait bogarászva a legtöbben ezúttal egy kizárólag elektromos hajtással ellátott járművet várnak a németektől, ellentétben az Amperában világelsőként megjelent – és egyébként jól vizsgázó – hatótávnövelő benzinmotorral.  Ez pedig természetesen azt jelentheti, hogy az Opel a GM hamarosan érkező villanyos négykerekűjét fogja saját képére formálni, melynek a hírek szerint akár 321 kilométeres hatótávja is lehet.

A 2016-ra várt modell egyébként az Ampera esetében sokat kritizált vételáron is javíthat, hiszen a hírek szerint nem fog többet kóstálni 6,7 millió forintnál, amivel már bőven versenyben lehet a piacon. Arról sem esett szó, hogy az autó melyik kategóriában indul majd harcba, de ha igazak az árcéduláról szóló hírek, akkor mi egy Nissan Leaf konkurenst várunk az Opeltől.