
Nem kell már sokat várnunk, hogy bemutatkozzon az Audi hetek óta várt tanulmányautója, de a végső hajrában azért tovább fokozták az izgalmakat a németek. Méghozzá két rajz segítségével, melyek az A9 zászlóshajót és egyben a négykarikások legújabb formanyelvét előrevetítő, Prologue névre keresztelt koncepciót ábrázolják.
Ez a tanulmányautó az Audi új formatervezésért felelős elnökének első komoly munkája a németeknél, amivel szeretne új lendületet adni a sokak szerint kissé unalmassá váló – legalábbis ami a végletekig letisztult formatervet illeti – gyártónak. Marc Lichte pedig egyből felülről kezdte, hiszen a találóan csak Prologue (magyarul előszó) névre keresztelt koncepció nem csak a négykarikások jövőbeli formanyelvét, hanem egyben legújabb zászlóshajójuk arculatát is előrevetítheti.
A Prologue újra érzelmeket vinne az Audikba
Az A9-ként emlegetett jármű létjogosultsága persze sok kérdést vet fel, hiszen az A8-as már így is mindent megad luxus terén, amire csak szüksége lehet valakinek. Éppen ezért, az A4-A5 és az A6-A7 párosoknál megfigyelhető párhuzamból következtetve arra juthatunk, hogy az újdonság valószínűleg nem méretben és luxusban fog többet nyújtani, hanem sokkal inkább exkluzivitásban – amit az is jól mutat, hogy közel 5,2 méteres hossza nem jelent lényegi különbséget testvéréhez képest. Az A9 tehát egy óriási - talán négyajtós - kupé lehet majd, akárcsak a Prologue, mely a Mercedes-Benz S-osztály Coupéval szállhat majd harcba.
Lichte úr azt is elárulta, hogy melyek azok a múltbéli modellek, melyek nagy hatással voltak rá a tanulmányautó tervezésekor. A gyártó fényes múltját szem előtt tartva az 1989-es Audi 90 quattro IMSA GTO versenyautó, az első A8-as és az eredeti TT vonalait láthatják majd viszont a jó megfigyelők a Prologue-on, ami minden eddigi Audin túllép majd. A tervező elmondása szerint az érzelmek és a sportosság közvetítése fontos szerepet játszott az alkotófolyamatban, miközben a modern megjelenésre is nagy hangsúly került, mely a gyártó előrehaladott technológia megoldásait hivatott hirdetni, élükön a méltán híres quattro összkerékhajtással.
Egy kedvcsinálót már láthattunk a várva várt tanulmányról
Először egyébként nem az A9-esen láthatjuk majd viszont az új formai megoldásokat, hanem az új generációs A8-ason, melynek közúti teszteléséhez nemrég fogtak hozzá a mérnökök. A 2016-ban debütáló luxusszedán a hamarosan érkező Q7-hez és a Prologue-hoz hasonlóan az MLB Evo platformra épül. A koncepció bemutatkozásra pedig valóban nem kell már sokat várni, hiszen holnap megnyitja kapuit a Los Angelesi Autószalon, ahol az Audi végre teljes életnagyságban megmutatja majd a nagyközönségnek a tanulmányautót.
