Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

A Peugeot nemrég mutatta be a vadonatúj Peugeot 3008-at, amivel a most frissült 2008-cal együtt immár kéttagúra bővült a gyáriak crossover kínálata – az előző 3008-at és az 508 RXH-t nem sorolnánk ide. A márka vezetése azonban még nem tette ölbe a kezét, ám új modellek helyett ezúttal friss modellváltozatok piacra dobása van asztalon, melyek a gyártó sportos vénáját erősíthetnék tovább, méghozzá a GTi betűhármassal.

A nagyszabású tervről maga Laurent Blanchet, a fejlesztésekért felelős vezető beszélt: „a márka stratégiája, hogy minden téren fejlettebb modellváltozatokat kínáljunk a GT, a GT Line és a GTi változatok képében. Ez a stratégia pedig az egész modellpalettára érvényes.” A gyáriak azt is elárulták, hogy minden típus esetében fel vannak készülve a sportos változatok megalkotására, ám a végső döntés a vásárlói igények alakulásán múlik majd. Jelenleg pedig az egyre fejlődő crossoverek szegmense lehet az, ahol érdemes lesz próbálkozni.

Jól áll nekik az agresszió

A vadonatúj 3008 már a bemutatkozása után nem sokkal megkapta a gyáriak izmos dízelét, és vele együtt a GT jelzést – nem mellesleg pedig a GT Line-t is. A 2008 egyelőre még nem kapott erősebb motort, de a kiegészítőkkel együtt járó GT Line már hozzá is elérhető, és hamarosan érkezhet a dinamikusabb GT is.  A gyáriak azonban azt ígérik, ha lesz rá igény, akkor jönnek a GTi variánsok is, melyek már valóban sportos menetteljesítményeket tudhatnak magukénak – és nem mellesleg harcba szállhatnak olyan ellenlábasokkal, mint például a Nissan Juke Nismo.

Arról is szó esett, hogy a Peugeot összkerékhajtással próbálkozik, de a végleges GTi-k valószínűleg elsőkerekesként érkeznek majd. 2019-ben azonban érkezhet egy négykerekes, konnektoros hibrid 3008, mely örökölhet valamit a hasonló képlettel bemutatott 308 R Hybridtől, bár arra kicsi az esély, hogy sportos köntösben mutatkozzon be az alternatív hajtáslánc – a franciák ugyanis nem nagy teljesítményre tervezik a rendszert. Az mindenesetre biztos, hogy a Peugeot nyitott a sportos modellek, pontosabban az izmos crossoverek felé, így nem csodálkoznánk, ha hamarosan egy koncepció segítségével mérnék fel a vásárlói igényeket.