
A kínai autógyártásról eddig szinte csak a gyenge, sokszor életveszélyesnek bizonyuló európai utánzatok jutottak eszünkbe pár éve. Azonban az olyan márkák megjelenése, mint a 2007-ben alapított Qoros, bizony arra késztet minket, hogy lassan elkezdjük komolyan venni a távol-keletiek szándékait, hiszen az európai igényekre szabott modelleket piacra dobó cégben bizony van potenciál, amit legújabb tanulmányautójukkal is megmutatnak nekünk.
Az olyan hétköznapi modellek bemutatása mellett, mint a Qoros 3 szedán és ötajtós változata, láthattunk már merészebb próbálkozásokat is a kínai gyártó háza tájáról, például a 9 Sedan képében – igaz, csak virtuális formában. A márka legújabb tanulmányautóját azonban már élőben is a világ elé tárja, méghozzá a hamarosan kezdődő Los Angelesi Autószalonon. Az igencsak összetett névvel megáldott Q: QorosQloud Qubed koncepció pedig különösen érdekesnek ígérkezik.
Hétköznapinak semmiképpen sem nevezhető
A különlegesség mögé sajnos nem kell túl sokat gondolni, hiszen a Jamie Barrett, Aditya Mahajan és Alex O’Brien hármasból összeálló tervezőcsapat szüleménye mindössze azt hivatott bemutatni, hogy 2029-re miként lesznek képesek a járművek összekapcsolódni sofőrjeik érzékszerveivel, és hogyan tudnak majd tanulni tulajdonosaiktól – mindezt pedig a Los Angeles-i Autószalon Design Challenge versenyének keretien belül teszi. Az elképzelés minden kétséget kizáróan előremutató és modern, azonban egyben ijesztő is, hogy autónk képes kiismerni minden tulajdonságunkat.
Kiismeri tulajdonosát
Az általunk rövidítve csak Qubed néven emlegetett szerzet például képes lesz felismerni és megtanulni, hogy vezetőjének mik a kedvenc helyei, vendéglői, milyen a zenei ízlése, mik a főbb érdeklődési körei, sőt, még a családtagjait és barátait is felismeri. Persze nem csak ebben hoz újat a koncepció, amely a biztonságra is hatalmas hangsúlyt fektet. A jármű folyamatos ellenőrzés alatt tartaná a sofőrt, amelynek esetleges hibáit, vagy vezetői alkalmasságának ideiglenes elvesztését felismerve az addigra már bőven elérhetővé váló önvezető funkcióra kapcsolva biztosítja, hogy ne történjen semmilyen probléma az út során.
A sorozatgyártású modelljeik kínálata is bővül
A kínaiak egyébként hamarosan egy szériagyártású modellt is bemutatnak a szintén rövidesen startoló Kantoni Autószalonon, méghozzá a 3-as Hatch-re épülő 3 City SUV képében. A megemelt hasmagassággal rendelkező típust a divatosabb külsőre vágyó vásárlóiknak szánják, és nagy valószínűséggel a többi típusukban is megtalálható 1,6 literes motor turbós és szívó változatával lesz elérhető hatsebességes manuális, vagy duplakuplungos automataváltóval szerelve.
