Az Infiniti még évekkel ezelőtt kezdte meg a nagy megújulását a Q50-nel, de azóta már megjelent a Q30, a QX30 és a Q60, illetve frissült a Q70 is – az új nómenklatúráról nem is beszélve. A nagyobb SUV-k eddig tehát kissé háttérbe szorultak, de ennek vége, ugyanis a japánok bemutatták a vadonatúj, világújdonságnak számító erőforrással érkező QX50-et, amely a hobbiterepes paletta közepét foglalja majd el, és olyan ellenlábasokkal megy szembe, mint az Audi Q5, a BMW X3 vagy éppen a Mercedes-Benz GLC.
Látványos részletek - galériaFormák tekintetében nincs túl nagy meglepetés, hiszen egyrészt a márka nemrég bevezetett, látványos formanyelvét láthatjuk viszont az autón, másrészt pedig a gyáriak ezúttal is tartották magukat jó szokásukhoz, és sokat merítettek a korábbi QX Sport tanulmányból. Az összkép így kifejezetten kellemes, egyszerre sportos és elegáns, noha az Infiniti terepesekre korábban jellemző, szinte aránytalanul hosszúra nyújtott motorháztető ezúttal elmaradt – ez persze nem feltétlenül baj.
A korábban EX, de azóta már QX50 néven ismert modell utódjaként a külső méretek nem sokat változtak: 4693 mm hosszú és 1679 mm magas az autó. A hasmagasság 21,84 centiméter, a teljesen új, sokkal merevebb platformnak köszönhetően pedig sokkal jobb lett a belső helykihasználás. Nem csak a hátul ülőknek, hanem a csomagoknak is jóval több tér jut minden tekintetben. Ha már az utastérnél tartunk: az alapformákat a Q50-től örökölte az újdonság, így a középkonzolon két érintőképernyő biztosítja, hogy minden funkciót elérjünk – de a klíma például külön gombokat is kapott.
A méretek nem sokat változtak - galériaA képek alapján a minőséggel nem lesz gond – legalábbis a legjobban felszerelt példányok esetében –, ugyanis minden bőrrel és Alcantarával van bevarrva, ráadásul a különböző felületek közötti váltást is látványosan sikerült megoldaniuk a tervezőknek, de természetesen különböző matériákból készült betétek is helyet kaptak, amik a műszerfalon és az ajtóbetéteken is végigfutnak. Modern extrákból sem lesz hiány: a QX50 megkapta az új Nissan Leaf-ben bemutatkozott, fejlett ProPilot önvezető rendszert, ami képes a közbeavatkozásunk nélkül elvezetni az autót – de csak autópályán, sávváltás nélkül.
Ezek mellett természetesen rengeteg kényelmi és vezetéstámogató opció is megtalálható lesz az autóban, így például prémium Bose hangrendszer és gyakorlatilag minden ismert asszisztens is, kezdve a holttérfigyelőtől, a 360 fokos kamerán keresztül egészen a táblafelismerőig, és még sorolhatnánk. A praktikumot is szem előtt tartották a japánok, így az ajtózsebekben például egy 1,5 literes palack vagy egy kisebb laptop is elfér, de máshol is találunk tárolórekeszeket.
Finomságok tárháza - galériaA QX50 legnagyobb fegyvere azonban nem a látványos megjelenés, és nem is a minőségi utastér, hanem a 2-literes, turbós benzinmotor, ami sorozatgyártásban a világon először képes menet közben állítani a sűrítési arányt. Mondanunk sem kell, ezzel a teljesítményt és a hatékonyságot is képes folyamatosan optimális szinten tartani, így elsőkerékhajtással 5, míg összkerékhajtással 5,1 literes vegyes átlagot ígér – ráadásul mindezt a szigorúbb, amerikai normák szerint. Mindebben a japánoktól megszokott, de vadonatúj, modern, CVT fokozatmentes automata váltó is segítségére van az autónak – ezek az adatok egyébként 35 illetve 30 %-os javulást jelentenek a korábbi V6-os benzineshez képest.
Ezek a számok már önmagukban is szinte hihetetlenek, és akkor arról még nem is beszéltünk, hogy az új erőforrás bizony 272 lóerős teljesítményt és 380 Nm-es csúcsnyomatékot kínál. Mindennek köszönhetően 6,5 másodperc alatt tudja le a QX50 a 0-100-as sprintet, ami az előbb emlegetett fogyasztási adatokkal karöltve elképesztő eredmény. Az erőforrás hengerűrtartalma egyébként 1997 és 1970 köbcentiméter között mozog, attól függően, hogy éppen milyen sűrítési arányt használ – előbbi esetében a teljesítményre koncentráló 8:1 aránnyal, utóbbinál pedig a hatékonyságra kihegyezett 14:1 aránnyal jár az autó.
A QX50 tehát amellett, hogy rendkívül jól mutat és igazán minőségi utasteret kapott, egy világújdonságnak számító erőforrással kívánja majd elcsábítani a vásárlók fejét, ami egy izmos 2-literes benzines teljesítményéve és egy modern 2-literes dízel hatékonyságával van felvértezve. Kíváncsian várjuk az első tesztautót, hogy való életben is bizonyítani tudjon nekünk, de addig is érdemes végignézni a galériát.




