Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

Közeledik az évtized vége, ami az elektromobilitás szempontjából kiemelt céldátum, hiszen számos gyártó azt ígérte, 2020-ig előáll valamiféle teljesen elektromos modellel. A Volvo sincs ezzel másképp, ám a kínai tulajdonban lévő svéd gyártó már 2019-ben villantaná újdonságát: az elektromos típus egy teljesen új ötajtós lesz.

Noha sok részletet mindeddig nem csepegtetett a gyártó a jövevénnyel kapcsolatban, Håkan Samuelsson, a Volvo első embere ősszel elárulta, hogy az új, különálló modellként érkező villanyautó még azelőtt megérkezik, hogy bármelyik, már létező típusból készülne elektromos hajtású variáns. Ebből következően a svédek második elektromos autója vélhetően az XC40 villamos hajtású változata lesz.

A várakozások szerint az elektromos modell a 40.2 tanulmányautón alapszik, amely a Volvo Compact Modular Architecture (CMA) névre keresztelt moduláris platformját használja. Ez az architektúra a kisebb Volvo modellek mellett egyébként a kínai anyacég, azaz a Geely bizonyos autóihoz is alapként szolgál, és a konvencionális hajtásláncok mellett az elektromos szerkezetek befogadására is alkalmas. A tanulmányautó technikája egyébként klasszikus elektromos hajtás, méghozzá 350 km körüli hatótávolsággal. A Volvo azonban ennél tovább menne, hiszen a bemutatón a jövő tekintetében ennél impresszívebb adat (500 km) is elhangzott.

Henrik Green, a kutatásért és fejlesztésért felelős részleg vezetője arról beszélt, hogy a több évet felölelő fejlesztésekben is mindig folyamatosan frissíteni kell az adott követelményeket, hiszen az újabb és újabb technológiák megjelenésével azok is változnak. Mintha egy mozgó célpontot kellene eltalálni. A szakember elmondta, hogy a Volvo az elektromos autóiban moduláris akkumulátor csomagokat szeretne használni, ami nyilván a tervezésben és a gyártási költségben is előnyöket jelentene.

Green hozzátette, hogy szükség van a szemléletváltásra is, hiszen a múltban, amikor temérdek üzemanyaggal és hatótávval indultunk útnak, még egészen másfajta körülmények között volt érvényes. Az új elektromos autók mellett felnövő generáció számára szerinte mindez már nem lesz probléma, vagyis a fiatalok már az új szemléletnek köszönhetően nem is fogják az óriási hatótávot igényelni, csak annyit, ami néhány napra elégséges.

Kommentek